Ügynökmúlt: a kormánypártok megbeszélik, hogy majd megbeszélik

Március 19-i ülésén vitatja meg a Fidesz-KDNP-frakciószövetség az ügynökmúlt feltárásának kérdését. Az ügynökmúlt feltárásáról szóló LMP-s javaslat szerintük "hiteltelen, farizeus és szakmaiatlan" volt, ugyanakkor a Fidesz és a KDNP szerint "a kérdés kétségtelenül fontos."

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának közleményében felidézik, hogy az ügynökmúlt feltárásáról szóló LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét a közelmúltban elutasította az Országgyűlés többsége. Ezzel kapcsolatban kijelentik: az LMP előterjesztése hiteltelen, farizeus és szakmaiatlan, így azt a Fidesz és a KDNP nem támogatja.

Ugyanakkor a kérdés kétségtelenül fontos, ezért a kormánypártok képviselőcsoportjai hétfői tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy a március 19-i közös frakcióülésen megvitatják azt, hogy arról a későbbiekben "szakmailag valóban megalapozott döntés születhessen" - írta közleményben a Fidesz-frakció.

Lázár János frakcióvezető múlt hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy szerinte nyilvánosságra kell hozni az ügynökaktákat, ugyanakkor jelezte: ezzel az álláspontjával kisebbségben van a kormánypárti képviselőcsoportban.

Kifejtette: a Fideszben nagy vita van arról, hogy egy illegitim társadalmi-politikai rendszerben megszerzett információk kinek a tulajdonát képezik, vagyis kié az adat, az államé, vagy azé, akiről információt gyűjtöttek.

"Én abba a csoportba tartozom - kisebbségben vagyok a Fidesz-frakcióban -, aki azt mondja, hogy minden adatot nyilvánosságra kell hozni, még akkor is, ha ez egyébként személyiségi jogokat sért" - mondta a frakcióvezető, hozzátéve, hogy egy másik csoport szerint az információk az államé, míg vannak, akik szerint az érintettet illeti meg az adat, vagyis a rá vonatkozó, törvénytelenül gyűjtött információkat vehesse magához, vihesse haza, mert az csak rá tartozik.

A február 20-i parlamenti szavazáskor az LMP-s indítvány tárgyalását az ellenzéki pártok támogatták, a kormánypárti képviselők többsége azonban ellenezte. Tizenkilenc fideszes és öt kereszténydemokrata politikus - köztük Balog Zoltán államtitkár, Bencsik János, Gulyás Gergely és Hoffmann Rózsa államtitkár - ugyanakkor igennel szavazott, 28 kormánypárti politikus - mások mellett Halász János államtitkár és Wittner Mária - pedig tartózkodott. Lázár János akkor jelen volt, de nem szavazott.

Az LMP képviselői - mint közölték - tiltakozásul fideszes kötődésű közéleti személyiségek és kormánypárti országgyűlési képviselők egykori fedőnevét mutatták fel tábláikon.

Az LMP-s Schiffer András, a törvényjavaslat előterjesztője az indítványról korábban elmondta: pártja teljes egészében megismerhetővé tenné az 1989 előtt készült állambiztonsági aktákat. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a diktatúra titkai egyben a demokrácia titkai is legyenek.

(A témában Dr. NOL-videó készült, itt tekinthető meg.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.