Ügyészségi vizsgálat indulhat Salgótarján fideszes polgármestere ellen

Salgótarján fideszes polgármesterének vélelmezett ügyei miatt a Nógrád Megyei Főügyészséghez fordult az MSZP városi frakcióvezetője, beadványában annak kivizsgálását kéri: a város első embere elkövetett-e fegyelmi vétséget, illetve annál is súlyosabb cselekményt.

A szocialisták salgótarjáni frakcióvezetője, Dóra Ottó sajtótájékoztatóján elmondta: fegyelmi eljárás megindítását, egyúttal fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz) polgármester ellen. Mivel azonban javaslatát két alkalommal sem vette napirendjére a fideszes többségű közgyűlés, ezért fordult az ügyészséghez.

Indoklása szerint a polgármester többször követett el vétséget, amikor egy földügyben testületi jóváhagyás nélkül írt alá szerződést  egy beruházóval, vállalt kötelezettséget a kisajátításra, és az ügyben - szintén felhatalmazás nélkül, és eddig eredménytelenül -  eljárt az Észak-Magyarországi Államigazgatási Hivatalnál.

A salgótarjáni telekügy előzménye, hogy a Magnum Hungaria Zeta Kft. és a Center Invest Salgótarján Kft. is bevásárlóközpontot építene a városban, s ehhez mindkettőnek szüksége van egy bekötőútra. A Magnummal a közgyűlés kötött szerződést az útépítésre, később viszont a polgármester a Centerrel állapodott meg arról, hogy az önkormányzat megbízza az útépítéssel. A Centernek ígért terület azonban a Magnumé.

Székyné Sztrémi Melinda a föld kisajátítását kérte az államigazgatási hivataltól, hogy teljesíthesse a Centernek tett ígéretét. Emiatt egymás után hatszor vitte közgyűlés elé az ügyet. A képviselők nem akartak szavazni a kérdésben, ezért ötször - pártállástól függetlenül - határozatképtelenné tették az üléseket, hatodszorra viszont 8 fideszes képviselő igent mondott.

Eközben a Center Invest pert indított a város ellen, 2 millió 250 ezer eurót és 307 millió forintot követel. A pert, a kisajátítás reményében felfüggesztette, az államigazgatási hivatalnak október 31-ig kell döntenie. Ugyanakkor a Magnum is jelezte, hogy pert indít az önkormányzat ellen szerződésszegés miatt. A Magnum Hungária a polgármester mellett a közgyűlés frakcióvezetőinek, valamint az államigazgatási hivatalnak is elküldte a levelet, amelyben a kár értékét 501 millió forintban, a beruházás meghiúsulásából eredő teljes kárt pedig másfél milliárd forintban jelöli meg.

Erről a levélről, illetve magáról az ügyről nem esett szó a közgyűlés legutóbbi, keddi ülésén. Dóra Ottó frakcióvezető hozzátette: a polgármester döntései sok pénzébe kerülhetnek a városnak, ráadásul a földterületeken nem épül semmi, holott a cégek 2009 végére tervezték a beruházás átadását, ami 60-100 munkahely megteremtését, és 2010-ben már több tízmillió forint befizetését jelentette volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.