Bűnpártolással gyanúsítják Polgár szocialista polgármesterét

A vádhatóság gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Józsefet, Polgár szocialista polgármesterét, aki szerint politikai boszorkányüldözés folyik ellene. Az ügyészség nem kommentálta a politikus állítását.

- A bűnpártolás elkövetésével való ügyészségi meggyanúsításom az önkormányzati választásokra időzített politikai támadás. Ami ellenem zajlik, az a választási kampány része, azaz politikai boszorkányüldözés a javából - jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Tóth József, a Hajdú-Bihar megyei Polgár város szocialista polgármestere, a megyei önkormányzat egykori alelnöke, volt MSZP-s parlamenti képviselő.

A politikust augusztus 16-án bűnpártolás gyanújával gyanúsítottként hallgatta ki a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség, de Tóth József nem tett vallomást és panaszt tett a meggyanúsítás ellen, panaszát azonban a vádhatóság elutasította.

Az ügy lényege röviden: 2005 februárjában Tóth Józsefnek a megyei közgyűlés alelnökeként tudomására jutott, hogy a megyei önkormányzat által alapított M3 Kht.-nál gazdálkodási és pénzügyi szabálytalanságok történtek, ezért ezekről feljegyzésben tájékoztatta a megyei közgyűlés vezetését. Személyesen is tárgyalt a kht. illetékeseivel, akik közül egyikük titokban hangfelvételt készített a beszélgetésről. Ebből kiderült: Tóth József indulatosan kérdőre vonta az elkövetőket, s javasolta, hogy amit papíron lehetséges elrendezni, azt rendezzék el esetleges visszadátumozással is, de hozzátette, hogy a történtekről tájékoztatni fogja a megye vezetését.

A törvénytelenségek elkövetőit azóta pénzbüntetésre ítélték - több esetben már jogerős ítéletek is születtek -, de az eljárás során az elmúlt években Tóth Józsefet mindvégig tanúként hallgatták ki. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a múlt hónapban eljárást indított Tóth József ellen bűnpártolás gyanújával, a vádhatóság szerint ugyanis a politikusnak annak idején kötelessége lett volna büntető-feljelentést tenni az ügyben.

- Nevetséges, amivel az ügyészség próbálkozik, mert a védencem semmilyen bűncselekményt nem követett el - mondta sajtótájékoztatóján Helmeczy László, a polgármester ügyvédje.

Hozzátette: érthetetlen, hogy az ügyészségnek miért öt és fél évvel a bűncselekmény után után jut eszébe, hogy eljárást indítson a volt megyei alelnök ellen. Helmeczy szerint az nem indok, hogy Tóth József pár hónapja már nem parlamenti képviselő, s így már nem védi mentelmi jog. Mert - mint fogalmazott - koárbban már megtehette volna a vádhatóság, hogy kéri a parlamenttől Tóth József mentelmi jogának felfüggesztését, ez azonban nem történt meg. A védő elmondta: Tóth József a tudomására jutott bűncselekményeket, visszáságokat nem kívánta elkendőzni, hiszen ezekről írásban tájékoztatta a megye vezetését, és ez a dokumentum a hatóságok előtt évek óta ismert.

Arra a kérdésünkre, miszerint a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnek mi a véleménye arról, hogy Tóth József és Helmeczy László szerint a szocialista politikus meggyanúsításának hátterében politikai okok állnak, Jónáné Pocsai Edit, a vádhatóság szóvivője azt válaszolta: nem kívánják kommentálni a sajtótájékoztatón elhangzottakat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.