galéria megtekintése

Százmilliós bolt egyetlen belvárosi üzleten

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 13. számában
jelent meg.

Bita Dániel, Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Több mint százmillió forint kedvezményt kapott egy kiskörúti üzlethelyiség megvásárlásához a székesfehérvári futballklub korábbi, adócsalásért elítélt ügyvezetőjének érdekeltségébe tartozó cég. Közben az ügyészség hivatali visszaéléssel meggyanúsította a Belváros egykori jegyzőjét. Úgy tudjuk, a feljelentést azok a hatóságok tették, amelyek Portik Tamás ellen is nyomoznak.

Ma kezdi el vizsgálni a nagy port kavaró ingatlanügyeket a Belváros pénzügyi bizottsága. Mivel a testületnek az elnökön, a szocialista Steiner Pálon kívül négy fideszes delegált a tagja, visszafogott reményeket érdemes táplálni a tényfeltárás eredményével kapcsolatban. Steiner azt szeretné, hogy nyílt ülés legyen, amelyet a kerületi televízió közvetít. Napirenden lesz a Károly körút 26. alatti üzlethelyiség eladása is, amelyen egy év alatt ötvenmillió forintot nyert új tulajdonosa.

A bizottsági tagoknak azonban tanácsos lenne képzeletben továbbsétálni a Kiskörúton az Astoria felé.

A szomszédos Károly körút 22–24.-ben ugyanis 240 millió forintért, azaz 159 ezres négyzetméteráron adott el az V. kerületi önkormányzat két, összesen 1500 négyzetméteres üzletet 2011 nyarán. A belvárosi üzlethelyiség-bérlőknek Rogán Antal polgármestersége alatt juttatott négymilliárd forint kedvezményből százmillió talált itt gazdára.

A történet lefolyása már ismerős lehet. Gyaníthatóan az ingatlan megszerzésére létrejött egy vállalkozás, az L. V. L. S. H. Kft., amelyet 2010 júliusában jegyeztek be. Még abban a hónapban bérbe vette az üzletet, amelyet a képviselő-testület decemberben kijelölt eladásra. Az önkormányzat korábban 380 ezer forintban határozta meg a környéken az övezeti átlagárat, az értékbecslés viszont mindössze 198, illetve 254 ezer forintra taksálta az ingatlanok négyzetméterenkénti értékét. Ebből jött le a 30 százalék kedvezmény.

 

Az eladásról korábban írt az Egyenlítő blog, de csak az egyik, 792 négyzetméteres ingatlan történetét dolgozta fel, azt nem, hogy egy 718 négyzetméteres helyiség is elkelt egyidejűleg. Előbbi 178, utóbbi 139 ezer forintos négyzetméteráron. A kedvezmény így 103 millió forint volt. Ha pedig a Kiskörúton a megszokott, az önkormányzat szerinti átlagárhoz viszonyítunk, a cég több mint kétszer ennyi engedményt kapott. Az összenyitott helyiségekben ma szupermarket működik.

A L. V. L. S.H. Kft. Maráczy Endréhez, a Fehérvár FC (később: Videoton) futballcsapat korábbi ügyvezetőjéhez köthető, akit a klubnál történtek miatt 2011 márciusában a székesfehérvári városi bíróság adócsalás miatt elítélt.

Maráczy – mint a bíróságtól megtudtuk – elfogadta a rá kiszabott 800 ezer forint pénzbüntetést. (A tíz vádlott közül csak Viniczai Tibor, az MDF akkori alelnöke, Székesfehérvár volt alpolgármestere fellebbezett, őt később felmentették.) A Károly körúti ingatlanok adásvételi szerződésének aláírása után két hónappal már Maráczy volt az L. V. L. S. H. Kft. ügyvezetője, de korábbi kapcsolat is kimutatható. A társaság tulajdonosa az alapítástól egy olyan vállalkozás, az L. V. Regal Kft. volt, amelyben előbb Maráczy, utóbb egyik vállalkozása rendelkezett tulajdonnal. A céget akkoriban a vele számos társaságban együtt szereplő Baranyi Vince irányította, akivel nemegyszer egymást váltották cégtulajdonosként.

Két üzlethelyiségből lett egy, az akciót az önkormányzat nyújtotta hozzá
Két üzlethelyiségből lett egy, az akciót az önkormányzat nyújtotta hozzá
Mirkó István / Népszabadság

Az L. V. Regal is kapott belvárosi ingatlant. A cég 2011 szeptemberében vett bérbe egy 713 négyzetméteres, Váci utcai helyiséget, amelynek eladásáról az önkormányzat az év decemberében döntött. Bár a 30 százalékos kedvezményt nem vehette igénybe, annyi haszna így is származott, hogy versenyeztetés nélkül jutott hozzá az üzlethez. Ráadásul az értékbecslés is kedvezett a cégnek: az övezeti átlagárral számolva 28 millió forinttal többe került volna a sétálóutca legforgalmasabb részén található ingatlan. A cégnél egyébként kétszer (2007-ben, majd tavaly nyáron) is végrehajtást rendelt el az adóhivatal.

Feltettük a kérdést az önkormányzatnak, hogy a Károly körúti ingatlannál miért járt a kedvezmény alig néhány hónap után. A válasz arra a rendeletre hivatkozott, amely szerint a 30 százalékos engedmény érvényes azon helyiségek esetében is, amelyekre az arra jogosult a rendelet hatálybalépése (vagyis 2009) előtt vételi kérelmet nyújtott be. Tehát a 2010-ben alapított L. V. L. S. H. Kft. az előző bérlő által beadott vételi kérelem miatt kaphatott engedményt, és csak learatta a babérokat. Arra viszont most sem válaszolt az önkormányzat, hogy mi indokolta a 200 ezer forintnál is kisebb négyzetméterárat, mindössze azt jegyezte meg: mindkét Károly körúti épületben földszinti ingatlanokról és pincehelyiségekről van szó.

Dicsekedett, hogy a zsebében van a jegyző

 

Hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség az V. kerület volt jegyzőjét – közölte Simon Richárd, a főügyészség helyettes szóvivője. Vele együtt vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedéssel meggyanúsítottak egy vállalkozót.

Simon neveket nem említett, de az egyik gyanúsított nyilvánvalóan Rónaszéki László, akit 2013 szeptemberében leváltottak a jegyzői posztról, miután egy jelentés megállapította: csak ő rendelkezett minden információval annak a Károly körút 26. alatti ingatlannak az eladásáról, amelyhez kedvezményesen jutott hozzá a sajtóban Portik Tamás élettársaként emlegetett Pápa Marianne, Habony Árpád unokatestvéreinek az édesanyja. (A nő tagadja, hogy Portik élettársa lett volna.)

Simon nem bocsátkozott részletekbe az ügyről. Ám szavaiból kiderült: a gyanú szerint a volt jegyző visszaélt hivatali hatalmával, de arra – egyelőre legalábbis – nincs bizonyíték, hogy pénzért segítette volna jogtalan előnyhöz a vállalkozót. A kerületben vendéglátókörökben olyan hírek kaptak lábra, hogy a teraszengedélyekkel függ össze a gyanúsítás. Simon ezt cáfolta. Ahogy azt a szóbeszédet is, hogy vállalkozók titokban készült hangfelvételei alapján rendelték el a nyomozást. Információnk szerint azok a hatóságok a feljelentők, amelyek 2011 óta folytatnak titkos nyomozást mások mellett Vizoviczki László és Portik, valamint lehetséges bűntársaik után. Előbbit magas beosztású rendőrök megvesztegetésével és adócsalással, utóbbit mint az 1990-es években az illegális olajügyekben kulcsszerepet játszó Energol Rt. egyik vezetőjét felbujtóként gyanúsították meg több, azóta is felderítetlen gyilkossági ügyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkosszolgálati módszerekkel már 2011 elejétől figyelte Portikot és lehetséges bűntársait.

Az NVSZ a régi gyakorlattal szakítva nem a rendőrök között gyűjtött pletykákat, hanem az alvilági szervezetek köreiben szerzett információkat egyebek között arról, hogy kinek ki van a zsebében. Úgy tudjuk, a Rónaszékivel együtt meggyanúsított vállalkozó többször eldicsekedett azzal, hogy „a zsebében van a jegyző”. Ez lett a veszte. Sem Rónaszéki, sem a vállalkozó nem tett vallomást, panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Az ügyben további kihallgatások és gyanúsítások várhatók, és a nyomozás február 13-i határidejét is meghosszabbítja az ügyészség.

Rónaszékit egyébként 2011 decemberében – Puskás András alpolgármester kezdeményezésére – címzetes főjegyzői tisztségre terjesztette fel a képviselő-testület „nagyon odaadó és szakszerű tevékenysége” alapján, és a kormányfőtől meg is kapta az elismerést.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.