galéria megtekintése

Úgy ordítoztak a roma képviselők, hogy egy emelettel lejjebb is hallatszott

1 komment


Czene Gábor

Köztartozás miatt megfosztottak mandátumától három képviselőt az Országos Roma Önkormányzat ülésén. Az ellenzéki Dancs Mihály szerint az eleve jogsértő döntés törvénytelen körülmények között született, a legjobb az lenne, ha feloszlatnák a testületet. Tettlegesség ezúttal nem volt, csak ordítozás.

Az ORÖ képviselői szombaton késő este értesültek arról, hogy Hegedüs István elnök hétfő reggel nyolc órára rendkívüli közgyűlést hívott össze Budapestre. Egyetlen napirendi pontként a „méltatlanság kimondása és a képviselői mandátum megszüntetése” szerepelt.

Hegedüs szerint egyetlen forinttal sem szabad tartozni
Hegedüs szerint egyetlen forinttal sem szabad tartozni
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A nemzetiségi törvényre hivatkozó előterjesztés szerint azokról a képviselőkről van szó, akik nincsenek benne a köztartozásmentes adózói adatbázisban és nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani, hogy nem áll fenn köztartozásuk az állammal szemben. Neveket az ORÖ elnöke nem említett. Azzal érvelt, hogy az előterjesztés „a példamutatás és az erkölcsi tisztaság kiemelkedő jelentőségét helyezi középpontba”.

 

Az újságírók csak a portáig mehettek, ezért aztán telefonos segítséggel próbáltak tájékozódni arról, mi zajlik egy emelettel feljebb, a nagyteremben rendezett zárt ülésen. Az országos önkormányzat Dohány utcai székháza már karácsonyi díszbe öltözött, de

az épületben uralkodó hangulatot egyelőre kevéssé járta át a mindent elárasztó szeretet. Időnként percekig tartó, káromkodással fűszerezett kiabálást lehetett hallani odafentről.

A közelmúltban Mohácson megütötték a HírTV munkatársát: a verbális indulatok most legalább nem csaptak át fizikai inzultusba.

Az ülés után távozó Hegedüs István közölte, hogy három képviselőt fosztottak meg a mandátumától. Az ORÖ nem engedheti meg magának, hogy olyanok legyenek a tagjai, akik nem méltók a cigányság képviseletére – indokolta a kizárásokat. A kérdésre, hogy mekkora összegű köztartozásokról beszélünk, Hegedüs nem adott konkrét választ. Szerinte ez nem is fontos, hisz egyetlen forinttal sem szabad tartozni.

Mások közlése szerint Orbán Gyulát (Roma Polgárjogi Mozgalom), valamint Balogh Pált és Tóth Pált (mindkettő Lungo Drom) fosztották meg mandátumától. Eredetileg Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke is benne volt a kalapban, de tőle végül elfogadták az adóhatóságtól kapott „nullás” igazolást.

Dancs erősen kifogásolta, hogy

a többieknek nem volt lehetőségük védekezni.

Bár Hegedüs szerint az eljárás már hónapok óta folyik, Dancs állította, hogy a mandátumtól megfosztó döntés minden szempontból jogsértő. Egyebek mellett azért is, mert a 47 fős testületben minősített többségre, 24 szavazatra lett volna szükség, ám végül csak 23-an támogatták az elnök előterjesztését.

Dancs (balra) feloszlatná az ORÖ-t
Dancs (balra) feloszlatná az ORÖ-t
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az ORÖ újabb mélységekbe süllyedt – jelentette ki Dancs, aki a kormányhivatalhoz és a bírósághoz fordul jogorvoslatért. A kizárásokkal szerinte Hegedüs azt szeretné elérni, hogy ily módon az elkövetkező néhány hónapban többsége legyen a testületben.

„Katasztrófa ez a papírember!” – szólt közbe valaki.

Dancs Mihály megismételte követelését, amit nemrégiben több képviselőtársával közösen fogalmazott meg: oszlassák fel az Országos Roma Önkormányzatot! Úgy vélte, ennek így nincs semmi értelme.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.