A kollégiumvezető hozzátette: nyilván a pénzintézetek elemi érdeke is, hogy a jogviták mielőbb lezáruljanak. Ehhez egyébként a határozat ismeretében újra kellene számolniuk a szerződésekben foglalt feltételeket is, hiszen az ügyfelek esetleg már a kontraktus megkötése után sem annyi pénzt vehettek fel forintban, mint amennyit az MNB árfolyama alapján kaphattak volna. Szerinte a perek megelőzése érdekében is elképzelhető, hogy a bankok így járnak el.
A Kúria választ adott arra a kérdésre is, hogy a bankok egyoldalúan mikor változtathatják meg a szerződési feltételeket. Ehhez egy 2012-es polgári kollégiumi vélemény szolgált alapul, amely szerint a pénzintézetek csak igen szigorú feltételek mellett nyúlhatnak ehhez az eszközhöz. Az általuk alkalmazott általános szerződési feltételekben ugyanis egyértelműen és az ügyfelek számára érthetően rögzíteniük kell, hogy milyen okból térhetnek el az eredeti megállapodástól, és annak milyen következményei lehetnek.
|
Welmann György indokol
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Tehát érvényesülnie kell az egyértelmű és érthető megfogalmazás, a tételes meghatározás, az objektivitás, a ténylegesség és arányosság, az átláthatóság, a felmondhatóság és a szimmetria elvének. Wellmann szerint a jogegységi döntésnek ez a legfontosabb eleme, mert ezeknek a feltételeknek csak igen kevés szerződés felel majd meg.
A kollégiumvezető ügy véli, mostani döntésükkel elhárult az akadály a jogalkotó elől. A törvényhozás megteheti például azt is, hogy a devizahiteleket a mindenkori referenciakamathoz kösse. Ez azért lehet fontos, mert az egyoldalú szerződésmódosítás többnyire éppen a kölcsönök kamatának megváltoztatásáról szólt.
Az árfolyamkockázat kapcsán viszont a Kúria semmi újat nem mondott. Ez nem tisztességtelen, ráadásul „a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható” – olvasható a jogegységi határozatban.
E rendelkezés tisztességtelensége a legfőbb bírói fórum szerint „csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó számára annak tartalma a szerződéskötéskor – figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is – nem volt világos, nem volt érthető”. Arra a kérdésre azonban, hogy ezt miként kell értelmezni, Wellmann azt válaszolta, ez kizárólag a konkrét bírósági ügyekben dől majd el.
Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a bizonyítás a fogyasztót – az adóst – terheli. Aki tehát vitatja, hogy a kölcsönszerződés aláírása előtt pontos, a devizahitelek kockázatára is kiterjedő tájékoztatást kapott, annak igazolnia kell, hogy félrevezették. A kollégiumvezető erre nem sok esélyt lát, hiszen például azt kellene hitelt érdemlően bizonyítani, hogy az adóst azzal bíztatták: a svájci frank árfolyama bizonyos összegnél soha nem lesz magasabb.
A hétfői döntésből egyértelműen következik, hogy az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen, de az összes devizahitel-szerződésre ennek csak akkor lesz hatása, ha a jogalkotó lép. A Kúria az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban is csak a feltételeket határozta meg, de a törvényhozás ennek kapcsán ugyancsak hozhat döntést, és meghatározhatja a kamat változtatásának feltételeit.
Ami viszont biztosan marad, az az árfolyamkockázat. Az adósok egyetlen lehetősége, hogy a hibás tájékoztatásra hivatkozva pert kezdeményezzenek, de a sikerre nincs túl sok esély, mert szinte lehetetlen bizonyítani, hogy a hitelszerződés aláírása előtt becsaptak volna valakit.
