Most egy KDNP-s bukott le a dupla költségtérítéssel

Június és december között törvénytelenül vett fel több százezer forint közpénzt Földi László KDNP-s országgyűlési képviselő, ceglédi polgármester - írja a Blikk.

A Blikk cikke szerint a politikus jogellenes módon egyszerre vette fel önkormányzati költségtérítését és teljes összegű választókerületi pótlékát az Országgyűlésben. Becsléseik szerint a politikus 4-600 ezer forintot vehetett fel jogellenesen. Földi László az előző ciklusban is Cegléd polgármestere volt, de az Országgyűlésbe csak 2010-ben jutott be. Így viszont júniustól már a polgármesteri költségtérítése mellett az Országgyűléstől is kapott pénzt, amit tilt a törvény. A képviselő azt mondja: csak decemberben figyelmeztették.

- Nem akartam törvényt sérteni, nem volt szándékos, ami történt - mondta a Blikknek. A politikus szerint azért kerülte el a figyelmét a duplázás, mert nagyon sok munkája volt. - Nyáron árvíz volt nálunk, dolgozni kellett, és sajnos erre a dologra nem fordítottunk elég figyelmet - mondta Földi. Aztán a helyi jegyző december elején jelezte neki, hogy törvénytelen teljes összegű költségtérítést felvennie az Országgyűléstől, ha az önkormányzattól is kap pénzt, ekkor mondott le a ceglédi járandóságáról a közgyűlés előtt. - Sajnálom, ami történt, és vissza fogom fizetni a jogtalanul felvett összeget - tette hozzá.

Eddig öt országgyűlési képviselőről derült ki, hogy dupla költségtérítést számolt el. Zsiga Marcellt, Papcsák Ferencet és Szabó Zsoltot a Fidesz etikai bizottsága 150, illetve 250-250 ezer forintra büntette. A KDNP-s Kalmár Ferenc pedig két állami cég felügyelőbizottságából vett fel pénzt törvénytelenül, amit már visszafizetett.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.