Tüske a szemekben

Eredménytelenül zárult a lágymányosi Tüskecsarnok éppen tíz éve félbemaradt építkezésének folytatására és hasznosítására kiírt pályázat. Így továbbra sem tudni, mikor rendeződhet megnyugtató módon az épület sorsa.

Az Infoparkban 12 éve kihasználatlanul álló torzó 1996-ban eredendően sportcsarnoknak készült, ám a világkiállítás meghiúsulása után a költségvetési források elapadtak, az építkezés leállt. Jövőjéről a megoszló tulajdonosi és kezelői jogok miatt az érintettek hosszú évek óta nem tudnak megegyezni. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) áprilisi kiírása szerint kongresszusi központtá alakították volna, ám az elképzelés sokak ellenállását kiváltotta. A tender kiértékelésének előestéjén a XI. kerület országgyűlési képviselője, Rétvári Bence (Fidesz-KDNP) felszólította Gyenesei István önkormányzati minisztert, ne járuljon hozzá a funkcióváltáshoz. Az épületnek sportcélú ingatlanként kell működnie, Kolonics György Nemzeti Sportcentrum névvel.

Egész másként látja ezt Molnár Gyula (MSZP), Újbuda polgármestere, aki nemrégiben jelezte, az államtól – térítésmentesen vagy pénzért – önkormányzati tulajdonba vennék a létesítményt. Lapunknak elmondta, az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a hatalmas épület sportcélú hasznosítására nem akad piaci befektető, de azt is tudomásul kell venni, hogy állami forrás sem lesz az építkezés 5-15 milliárd forintra becsült folytatására, egy sportcsarnok működtetésére. Mivel senkinek nem lehet érdeke, hogy egy ilyen torzó csúfítsa az amúgy dinamikusan fejlődő városrészt, Újbuda PPP-konstrukcióban vállalná egy modern konferenciaközpont felépítését. Ez igazodna az igényekhez, kiszolgálná az Infoparkot, az Európai Innovációs és Technológiai Intézetet, a környéken koncentrálódó hazai high-tech ipart, a jövőben felépülő újabb irodaházakat és szállodát.

A polgármester aláhúzta, a szintén protestáló Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem az expo-területért cserébe sportpályát és sportcsarnokot kapott, ám e létesítmények mára csak részben szolgálják az egyetemi sport céljait. Erre a kerületben több helyszín és épület is alkalmas, amelyhez az önkormányzat is adna támogatást. Molnár Gyula hozzátette, a parttalan vita miatt a tíz éve üresen álló létesítmény állagmegóvására és őrzésére évente százmilliókat kell költeni közpénzből.

Csakhogy az egyetemek továbbra sem mondanak le a kezelői jogokról, s továbbra is az értékesítést szorgalmazzák. Ezért Újbuda felvetése csupán elvi lehetőség – mondta érdeklődésünkre Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szóvivője. Az Önkormányzati Minisztérium tájékoztatása szerint az egyetemek teljesíthetetlen követelései is hozzájárultak a kongresszusi központ kialakítására kiírt pályázat sikertelenségéhez. Pedig a győztes a legfeljebb 50 éves időtartamra megkapott kizárólagos hasznosítási- és vagyonkezelői jogért cserébe vállalta volna a beruházás teljes finanszírozását a tárca által előírt műszaki követelményeknek megfelelően.

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a pályázatot azután nyilvánította eredménytelennek, hogy az egyetlen érdeklődő jelezte, eláll a szerződéskötéstől. Ennek oka, hogy a bankok a jelenlegi pénzpiaci helyzetben nem vállalták a beruházás finanszírozását, ezt tetézte, hogy az egyetemekkel nem sikerült megegyezni az általuk birtokolt, tíz százalékos kezelői jogosítvány megváltásáról. Az MNV Zrt. vezérigazgatójának jövő március 31-éig kell a tanács elé terjesztenie az új pályázati kiírás tervezetét.

Tüskecsarnok
Tüskecsarnok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.