galéria megtekintése

„Családi szavazással” döntöttek a komlói börtönről

0 komment


Ungár Tamás

Megszavazta a komlói képviselő-testület, hogy a város ingyenes telek felajánlásával befogad egy 500 férőhelyes, új börtönt. Eközben a városháza előtt a börtön ellen tüntettek.

Komló is pályázik annak a nyolc börtönnek az egyikére, amelyet a következő 4-5 évben akar építeni Magyarország a hazai büntetés-végrehajtási intézmények túlterheltségének enyhítésére. A városi képviselő-testület erről – egyórás vita után – hétfőn határozott.

A börtönpályázat alapfeltétele, hogy a város térítésmentesen ajánljon fel egy öthektáros telket az államnak. A városvezetés egy peremkerületi lakótelep és egy családi házas övezet között tud megfelelő ingatlant kínálni, ám ezzel a környékbeliek egy része nem ért egyet.

Az elmúlt hetekben több, a börtönről tartott lakossági fórumon is tiltakoztak az említett hely ellen a komlóiak. Ezért az önkormányzat két hete egy véleménynyilvánító szavazást tartott oly módon, hogy a 25 ezer lelkes város 11 ezer háztartásába küldött ki szavazólapot.

 

 A családok kétharmada voksolt, s a szavazók 74 százaléka támogatta a börtön megépítését. 

Börtön ellen tüntettek Komlón. Fotó: Laufer László

Őket elsősorban az győzhette meg, hogy az állástalanságtól két évtized óta erősen szenvedő volt bányászváros 250 új munkahelyhez jut a börtön révén.

A testületi ülésen a várost irányító kormánypárti képviselők egyöntetűen kiálltak a börtön mellett, az ellenzék viszont inkább a tiltakozók hangját tolmácsolta. A 15 tagú testületből – amelyben 9-en fideszesek – végül tízen voksoltak a börtön befogadására.

Kapcsolódó: Sokat bukhatunk a túlzsúfolt börtönökön

A hazai börtönök 141 százalékos kihasználtsággal működnek, azaz másfél ember jut egy helyre. De nem csak a zsúfoltság a baj hazai börtönökben. Korábbi riportunkat itt olvashatják.

Eközben a városháza előtt tüntettek a börtön elutasítói. A szemerkélő esőben alig ötvenen voltak, s szónokaik azt hangsúlyozták, hogy a szabadságra menő és onnan visszatérő elítéltek, illetve látogatóik – akik közül szintén többen megjárták a börtönt – veszélyt jelentenek a közbiztonságra. Attól is tartanak a közelben lakók, hogy a börtön miatt lakásuk értéke csökken. Abban se bíznak a tiltakozók, hogy Komló valóban 250 munkahelyhez jut, hisz a börtönőri munkához is speciális végzettség kell. Korábban a fórumokon szakemberek alaptalannak tartották ezeket a félelmeket, mondván: a börtönök bekamerázott környékén lényegesen kevesebb a bűncselekmény, mint másutt, a foglármunka pedig kitanulható, mire a börtön megépül.

Ezek az érvek továbbra sem győzik meg a tiltakozókat, s ők helyi népszavazást akarnak tartani a kérdésről. A városvezetés azért akarta ezt elkerülni a félmillió forintba kerülő „családi szavazással”, mert a helyi referendum 6 millió forintot emésztene fel, ráadásul időigényes, márpedig a pályázatot napokon belül postázni kell.

A tiltakozók azonban nem hisznek a családi voksolás hitelességében (főleg, hogy tanúk állítják, kormánypárti aktivisták is gyűjtötték a házaktól a szavazatokat, s csakis az igeneket továbbították). Ezért a tiltakozók úgy döntöttek, összegyűjtik a helyi népszavazás kiírásához szükséges 3200 aláírást. Ez már csak azért is nehéznek ígérkezik, mert a már említett szavazáson feleennyien mondtak nemet a börtönre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.