Tüntetők fogadták Orbán Viktort Debrecenben

Tüntetők fogadták Orbán Viktort ma délelőtt a debreceni főtéren. A résztvevők táblákat tartottak a magasba, amelyeken többek között ez volt olvasható: "Loptok, csaltok, hazudtok", "Orbán, a diktátor", "Fidesz Mutyi Párt".

Mintegy negyven-ötven tüntető demonstrált a debreceni főtéren a cívisvárosba érkező Orbán Viktor ellen ma délelőtt. A miniszterelnök a Magyar Református Egység Napja, valamint a református kollégium  fennállásának 475., és a Dóczy Gimnázium 175. éves jubileuma alkalmából látogatott Debrecenbe, ahol részt vett a délelőtt tíz órás istentiszteleten a Nagytemplomban. Meglátogatta a református kollégiumot is, amelynek felújítását a kormány tízmilliárd forinttal támogatja.

Orbán Viktor miniszterelnök Debrecenben
Orbán Viktor miniszterelnök Debrecenben

Az Orbán elleni tüntetést a Demokratikus Koalíció helyi szervezete szervezte, a demonstráción részt vett a Szolidaritás, megjelentek az Együtt 2014 helyi aktivistái és szocialista szimpatizánsok is. A tüntetők a kormányfő érkezésekor azt skandálták, hogy "Orbán, takarodj!" és "hazug Fidesz".  A résztvevők táblákat tartottak a magasba, amelyeken többek között ez volt olvasható: "Loptok, csaltok, hazudtok", "Orbán, a diktátor", "Fidesz Mutyi Párt". A tér másik felén hasonló számú, nemzeti és árpádsávos zászlókat lengető csoport a magyar református egység mellett demonstrált.   

A demonstráció alatt fokozott rendőri készültség volt: a főtéren egyenruhások  álltak sorfalat, de sok civil rendőrt is kivezényeltek a Nagytemplom elé.

Az egyetemes reformáció elindulásának 500. évfordulójáig, 2017-ig a magyar kormány tízmilliárd forintot biztosít a Debreceni Református Kollégium és iskoláinak rendbehozatalára - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a debreceni Nagytemplomban rendezett hálaadó istentiszteleten.

A kormányfő beszéde elején utalt Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének az istentiszteleten mondott szavaira, amikor a dzsungel törvényét idézve a püspök Maugli szavaival kijelentette: "egy vérből valók vagyunk, te meg én".

"Maugli így folytatta: farkasok vagyunk" - szőtte tovább a gondolatot beszédében Orbán Viktor, ami - mint kifejtette - azt jelenti: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak. A miniszterelnök szerint ezért tekintik a választási eredményt társadalmi szerződésnek, amely megalapozta a nemzeti együttműködés rendszerét, mert "az erősek összefognak, a gyengék széthullanak". A nemzeti együttműködés rendszerének első számú szabálya: a győztesnek nem igaza van, hanem feladata - jelezte a miniszterelnök, aki nagyrabecsülését fejezte ki a Magyarországi Református Egyháznak azért, amit a magyar református közösségért tett.

Az egyházak támogatásával összefüggésben megjegyezte: a kormány visszaadja az egyházaknak, a magyar népnek azt, amit elvettek tőlük. Tudjuk: az egyházak nem szoktak összepakolni, nem szokták itt hagyni az országot, nem szoktak itt hagyni bennünket - hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az egyházak nem verik nagydobra azt, amit az emberekért tesznek.

Orbán Viktor szerint a reformátusok jelmondata, miszerint az egyházat szüntelenül reformálni kell, érvényes az állam megújításában is. "Európa mintha most elfeledkezett volna erről" - jegyezte meg a miniszterelnök, aki szerint "az internacionalista, szabadelvű" szellemben vezetett Európa "egyre mélyebben gázol a válság ingoványába". Magyarország keresztény-keresztyén értékei adják azt az erőt, hogy úrrá legyen a válságon, amiben jelentős szerepe van a kormány és a történelmi egyházak együttműködésének - mondta Orbán Viktor a debreceni református Nagytemplomban. A kormányfő beszédét követően Orbán Viktor és Bölcskei Gusztáv a Nagytemplomban aláírta a bejelentett támogatásról szóló megállapodást.

Az ünnepi eseményt megelőző istentiszteleten a püspök igehirdetésében arról beszélt, hogy a református kollégium az évszázadok során "sok-sok európai város szellemi kincseit, örökségét idehozta, hogy tékozolva szórja szét kis falvakban". "Összegyűjteni és azután szétszórni - ez az a titok, amely a református kollégiumot megtartotta, válságos időszakokban is" - tette hozzá a püspök. "Egy vérből vagyunk, Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette" - utalt az összefogás erejére igehirdetésében Bölcskei Gusztáv.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.