Tüntetők a parlamentnél: „A bankok csaltak”

A devizahitelek eltörlését, a hitelesek kártalanítását és a felelősök megbüntetését követelték mintegy ötvenen Budapesten, az Országház előtt pénteken, az Országgyűlés ülésével egy időben.
A demonstráción Tatár József, a tüntetést szervező Otthonvédelmi Tanács szóvivője hangsúlyozta: azt követelik, hogy egy átlagos, hétmillió forintos devizahitel esetében - amely időközben 14 millió forintra nőtt - 5,9 millióval csökkentsék a tartozást. Szerintük nem méltányos, hogy a törvényjavaslat, amely az árfolyamrést és az egyoldalú szerződésmódosítást szüntetné meg, csupán 1,2 millió forint jóváírását jelentene egy ilyen hitelnél. Szerintük a rendszerben „nem volt deviza”, ezért nem azzal kell számolni - tette hozzá.
    
A tüntetők egy része a Bankcenter elől vonult a Parlamenthez, többségük pedig forgalomlassító autósdemonstrációt tartott, az 56-osok terétől a Kossuth térig.
    
A résztvevők transzparensein más feliratok mellett „a bankok csaltak”, „bankárkasztnak börtönkosztot”, illetve „követeljük minden végrehajtás betiltását” volt látható.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.