Tüntető alvállalkozók a debreceni városháza előtt

Demonstrációra készülnek azok az alvállalkozók, akik a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Arcadomtól hónapok óta nem jutnak hozzá a debreceni 2-es villamosvonal építése során elvégzett munkájuk ellenértékéhez.

Tovább gyűrűzik a debreceni 2-es villamosvonal építése körül kirobbant botrány: értesüléseink szerint elképzelhető, hogy sikkasztás gyanúja miatt ügyészségi feljelentést tesznek a károsultak, s a hírek szerint demonstrációra készülnek a ki nem fizetett alvállalkozók.

Mint beszámoltunk róla: a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Arcadom Zrt. által vezetett ATK-Debrecen Konzorcium 2010-ben nyerte el a munkát a debreceni önkormányzattól. A nyolc kilométeres villamospálya megépítésének határideje 2012. május 31-e lett volna, de immár bizonyos, hogy a projekt nem készül el időre. A konzorcium - amelynek tagjai az Arcadomon kívül a budapesti Tóth T.D. Kft. és a debreceni Keviép Kft. - csaknem félmilliárd forinttal tartozik a beruházásban részt vevő alvállalkozóknak.

Az Arcadom vezérigazgatója az a Csapó Tamás, akivel kapcsolatatban a napokban kiderült: hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Zrínyi Kommunikációs Kht.-nál 2005 és 2009 között kötött, állítólag fiktív megbízási szerződések miatt.

Az Arcadom debreceni ügyével kapcsolatban Tóth Csaba és Varga Zoltán, a baloldali DISZ debreceni önkormányzati képviselői ma közölték: a  kialakult helyzet megoldására tett javaslataik alig találtak meghallgatásra a projekt városházi felelősei részéről, hiszen már az elmúlt év őszén jelezték, hogy az Arcadom Zrt. szerintük "nem jól sáfárkodik" az eddig számára kifizetett csaknem 3 milliárd forinttal. Ezért javasolták, hogy a város alakítsa át a kifizetési gyakorlatot, és a beruházásban közreműködő debreceni alvállalkozók számára engedélyezze a benyújtott számlák közvetlen kifizetését. Tóth Csaba és Varga Zoltán most azt javasolja, hogy a beruházás  második ütemére benyújtott számla ellenértékét az önkormányzat helyezze ügyvédi letétbe, mert a fővállalkozóval szembeni bizalom mára eltűnt. Mint mondták, ez már nem csak abban testesül meg, hogy a konzorcium további két tagja - a Keviép és a Tóth-TD Kft. - visszavonta az Arcadom vezetői jogát, hanem abban is, hogy a kifizetetlen követeléseik miatt a csőd szélére került debreceni alvállalkozók március 12-14 között demonstrációra készülnek a városháza előtt.

A két képviselő elmondta: több alvállalkozó a Demján Sándorhoz köthető Trigránit Banktól kapott értesítést arról, hogy követeléseik egy részét átutalják nekik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.