Utóbbi úgy kezdődött, hogy 21 évesen Franciaországban találkozott két magyarral, akiknek megtetszettek Simon fotói, s összehoztak neki egy kiállítást Egerben. Nálunk járva megtudta, hogy az ELTE diákjai Teleki-expedíciót szerveznek Afrikába. Velük ment, s kint csak magyarul beszélhetett. Utána idejött művészettörténetet tanulni, de abból az lett, hogy ő okított 45 pécsi diákot hollandra. Három évet dolgozott otthon, a Van Gogh Múzeumban, és ingázott hazája és hazánk között. 1996-ban Pécsre telepedett, indított egy vállalkozást, ami a bontott házakból kinyerhető antik építőanyagokat vásárolta fel és értékesítette. Azóta is ebből él. Kétszer házasodott, három lánya és egy fia született.
|
Simon Wintermans, a holland betelepülő
Kocsis Zoltán / Népszabadság |
A lányok már felnőttek, fia, Sámuel 4 éves. Mindkét felesége magyar, az első orvos, második – bár közgazdász – cukrászként dolgozik egy kávéházban. Simon Wintermans Pécsett arról híres, hogy 2009-től öt éven át összesen negyedmillió tulipánhagymát hozott a város köztereire, a magyarországi hollandok adományaként. De arról is elhíresült, hogy 2010-ben, amikor Essen, Pécs és Isztambul volt Európa Kulturális Fővárosa, Simon biciklin tette meg a három város közti 6600 kilométeres utat. Közben 60-szor megállt, s mindenütt rendeztek a tiszteletére egy találkozót, ahol a kontinens múltjáról, jelenéről és közös gondjairól beszélgettek. Augsburgban például arról, hogy miképp gondolunk pogány őseink X. századi kalandozásaira és leveretésére.
Ezen a nyáron is biciklire pattan, egy speciális tandemre, amin elől Samu pedáloz majd, s az idei év két kulturális fővárosa, a belga Mons és a cseh Plzen közti távot akarja legyűrni. Ezzel egyrészt a kultúráért és az európai közösségért lobbizik, másrészt Pécsre, az ex-kultúrfővárosra irányítja a figyelmet, harmadrészt arra ösztönzi az apákat, hogy foglalkozzanak többet a gyermekeikkel, vigyék őket kalandos túrákra, mert tarthatatlan, hogy a csemetéik az idejük javát a számítógép rabjaként töltsék.
Simon, ha biciklizik vagy tulipánhagymára gyűjt, esetleg tüntet, egyfajta missziós eltökéltséggel teszi a dolgát,
de ebben nincs semmiféle eszelősség, minden gesztusa azt hirdeti, hogy éljünk okosan, szabadon, a szívügyeinket vállalva. Először akkor tüntetett, amikor a netadó ellen tiltakoztak országszerte. Ment volna hamarabb is, mert neki már korábban elege lett a kormányból, csak hát addig nem rendeztek Pécsett – és másutt se nagyon – szorongató közügyeinkben demonstrációt. A netadó személyenként havi ötszáz forintja viszont utcára vitt tízezreket. Talán azért, mondja Simon, mert enélkül is elég adót és járulékot fizetünk, s az áfa sehol sem olyan magas a kontinensen, mint nálunk. Mindamellett azt nem érti, hogy a netadó előtt már miért nem lázadt fel az ország a Fidesz-kormány jogainkat korlátozó törvényei ellen, vagy miért dőlnek be az emberek Orbán Viktornak, amikor a miniszterelnök saját bajainkért az uniót okolja.
A kormányfő taktikája dühíti:
– Magyarország ezermilliárdokat kap az uniótól, szinte minden állami és önkormányzati beruházás az unió pénzéből épül. Az emberek mégis hisznek Orbánnak, aki az unió ellen lázítja őket. Úgy tűnik, a magyarokban van egy kisebbségi komplexus az unió fejlett államai iránt, mert ott jobb az életszínvonal. Orbán erre a komplexusra épít. A komplexustól szenvedők szívesen hallják, hogy mi különbek vagyunk, mint az uniós országok, de azok elnyomnak minket. Azzal hülyíti a népet, hogy az unió rohad, és immár a mi gazdaságunk a példakép. És az imádói megeszik ezt. A rendszerváltáskor itt mindenki Európához akart tartozni, most meg...
Arról kérdezem, hogy ha ez így van, miért nem megy haza?
– Otthon se minden tökéletes – legyint mosolyogva. – Nekem itt jó. Magyar állampolgár nem akarok lenni, inkább maradok a holland király alattvalója, mint Orbáné vagy Gyurcsányé, aki miután elismerte, hogy hazugsággal nyert a választáson, nem mondott le. Ám ettől még minden ideköt: a feleségem, a gyermekeim, a barátaim, a cégem, a lakásom. Hollandiában zavar a nagy népsűrűség, a zaj elől nem lehet elmenekülni, sehol sincs csend. Ott már nem látszanak a csillagok sem. Itt még igen.
