Tumultust okozhat a vakcinahiány a gyerekorvosoknál

A következő hetekben előfordulhat, hogy egy kötelező védőoltást az előre egyeztetett időpontban nem, csak később kap meg a gyerek. Az ÁNTSZ szerint átmeneti ellátási zavar alakult ki az úgynevezett Di-PerTe oltásokkal kapcsolatban, amely már nem három, hanem öt – torokgyík, szamárköhögés, merevgörcs, járványos gyermekbénulás, Haemophilus influenza b – betegség ellen nyújt védelmet.
A teljes immunitást a normál rend szerint négy sorozatoltással lehet megszerezni: az elsőt a két hónapos, a másodikat a három hónapos, a harmadikat a négy hónapos csecsemőknek adják be a gyermekorvosok. A negyedik emlékeztető „szúrást" pedig a 18 hónapos kisgyermekek kapják.

Az ÁNTSZ hétfőn reggel jelentette be, hogy a gyártó, a Sanofi Pasteur nem tudja a szerződés szerinti határidőre leszállítani ezeket a védőoltásokat. Ezért másik két oltóanyaggal pótolnák a hiányzó mennyiséget, a tiszti főorvos pedig „megcsúsztatja" az oltási programot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az első, az alapimmunitást biztosító adagot a két hónapos csecsemők biztosan megkapják. A normál oltási rendben az ezt követő két újabb emlékeztető oltás négy-négy hét múlva lenne esedékes, ám ennek beadási idejét nyolc-nyolc héttel elcsúsztatta a szakhatóság. Az utolsó adagot a 18 hónapos kor helyett tizenkét héttel később kaphatják meg a kicsik. A hatóság azt reméli, hogy ezzel az intézkedéssel átvészelhetők az ellátási gondok.

A Népszabadságnak Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályának nyugalmazott vezetője elmondta: az oltóanyaghiányt több véletlen történés egybeesése okozza. Részben a vakcina alapanyagait gyártó iparban lett hiánycikk az egyik oltás komponense, másrészt a Sanofi Pasteur által legyártott 100 ezres tételben két esetben, a sterilitást garantáló védőkupak sérülését regisztrálták, emiatt nem engedték ki a gyárból a teljes mennyiséget. A szakember hozzátette: a piacon nincs készleten alternatív készítmény. Magyarország ugyan rendelkezik az oltóanyagból némi raktárkészlettel, de ez nem elegendő a mintegy 40-50 ezer csecsemő érintett immunizálására. A szakember úgy tudja: legkésőbb májusban rendeződhet a piac, így a cég leszállítja a szerződésben vállalt mennyiséget.

Lapunknak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke elmondta: az oltási program ritmusának változása nem jelent veszélyt, a kicsik éppúgy védettek lesznek az öt betegség ellen, mintha a megszokott időben oltották volna őket. Technikai probléma azonban máris van, mert a gyerekorvosok az egészséges rendelésen az oltáskor adják a következő időpontot. A szülőket pedig valahogyan értesíteni kellene, hogy csak a két hónapos babákkal menjenek orvoshoz, a többieknek nem a megbeszéltek szerint, hanem – az oltás ritmusváltozásának megfelelően – új időpontban kellene jönniük. A szakember egyelőre nem is tudta megmondani, mikor áll majd helyre a megszokott oltási rend.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.