galéria megtekintése

Túltolták a hibákat – romokban az egymilliárdos hatvani bicikliút

22 komment


Doros Judit

Amit el lehetett rontani, azt elrontották az egymilliárd forintból készült hatvani bicikliút tervezésekor és kivitelezésénél. Az aszfalton már a nád is áttört.

Már a kiviteli terv készítésekor elrontották, amit lehet, a munkák során pedig még inkább „túltolták” a hibákat a több mint egymilliárd forintból elkészült hatvani kerékpárút építői. A Hatvan és Boldog között megépített s 2014 végén átadott hét és fél kilométeres kerékpárút több helyen beroggyant, megrepedt, a rések között burjánzik a növényzet, sőt, több helyen már a nád is áttört az aszfalton. Bátor ember, aki végigmerészkedik rajta biciklivel, pedig elvileg erre a célra tervezték.

Fotó: hatvanlap.hu

Bíró József hatvani városvédő aktivista már tavaly büntetőfeljelentést tett a hibák miatt, nemrégiben pedig a helyi jegyzőt kérte, adják át neki át azt a szakértői véleményt, amely a közpénzből épült út hibáiról s azok okairól készült.

 

A kerékpárutat az a tiszakécskei székhelyű Duna Aszfalt építette, amely cég az Orbán–Simicska-háború kitörése óta az útépítési tenderek egyik nagy nyertese.

Bíró megkapta a szakértői véleményt, s eljuttatta azt lapunknak, illetve részleteket közölt belőle a helyi közügyekkel foglalkozó oldalán, a 60lap.hu-n. A dokumentumból kiderült, hogy az engedélyezési tervhez készített talajmechanikai szakvélemény szerint a töltéskoronán 30, olykor pedig 60 centiméteres humuszos fedőréteg volt, ami „alépítmény létesítésére és ráépítésére alkalmatlan”. Ennek ellenére a kiviteli tervben nem jelezték, hogy a fedőréteget el kell távolítani, mielőtt bármit ráépítenek. Később, a munkák során mindössze tíz centiméternyi humuszos fedőréteget hántottak le, ami nagyjából „halottnak a csók” – mondta lapunknak egy útépítéssel foglalkozó cég szakértője. Az aszfalton több helyen áttört a növényzet, feltolva a burkolatot, göröngyössé téve az utat.

Fotó: hatvanlap.hu

A szakvélemény szerint a munka nem felel meg az első osztályú minősítésnek, a kiviteli terv pedig több ponton eltért az engedélyes tervtől. Dokumentáció nélkül emelték meg a pályaszinteket, a megváltoztatott vonalvezetéshez pedig annak ellenére nem kértek geotechnikai vizsgálatot és szakvéleményt, hogy ennek szükségességét a geodéziai szakvéleményben a tervező kiemelte. A kerékpárút kiviteli tervének elkészítésekor kifelejtették a fagyvédő réteget, s rosszul határozták meg az aszfalt burkolatrétegének vastagságát is.

Fotó: hatvanlap.hu

A szakértő szerint a kerékpárút már a műszaki átvételkor sem felelt meg az építési engedélynek, mind ettől, mind pedig az engedélyezési tervtől lényegesen eltértek a munkák során. A változtatásokat nem dokumentálták. Jelentős mennyiségű és nem megfelelő teherbírású humuszréteg maradt a pályaszerkezet alatt, ennek alakváltozása okozhatja az út mozgását és deformációját. Mivel a kerékpárút a fagyvédelmi előírásoknak sem felel meg, később további, a fagyhatások okozta elváltozások is várhatók – summázta véleményét a szakértő. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.