Kialvatlanok, stresszesek a gyerekek –egyre gyakrabban hallani a panaszt a szülői értekezleteken az általános iskolában, és ebben a szakértők is egyetértenek. Okként persze ki-ki mást jelöl meg, van, aki az esetleges kiegyensúlyozatlan otthoni légkört, a túl sok számítógépes játékot, a tévézést említi. Kétségtelen, ezek valóban a kimerültség hátterében állhatnak, de egyre gyakrabban hallani egy újabb okot is, amiről viszont a pedagógusok kevésbé beszélnek.

Reggel nyolctól délután négyig az iskolapadban Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ez ez az iskolai terhelés. A gyerekek a kötelező egész napos iskola miatt reggel nyolctól – sok helyen háromnegyed nyolctól – délután négyig ülnek a padban. Ha van edzés, egyéb program, akkor este hat előtt nem érnek haza. Éhesek. Indul az esti program, vacsorakészítéssel, fürdéssel, beszélgetéssel. És akkor kiderül: házi feladatot kell még írni. Mert az egész napos iskola sok helyen nem több, mint gyerekmegőrzés. És amikor a könyv, a füzet előkerül, kiderül, a gyerek tonnányi feladatokat kapott egyik napról a másikra. Hogyan lehet házi feladatot íratni egy fáradt, napi nyolc óráját már ledolgozott gyerekkel? Hogyan lehet biztosítani számára a nyugalmat az esti készülődésben, ha testvérek is vannak? Ha nem készíti el a leckét, egyest kap, lemarad, a lemaradás egyre nagyobb lesz, frusztrációt okoz.

A sok szülő által tapasztalt, megnövekedett iskolai terhelés hátterében az oktatási rendszer átalakítása áll. Nemcsak szimbolikus, hanem a mindennapokban érzékelhető kőkemény tény, hogy Orbán Viktor miniszterelnök előző ciklusban elfogadott köznevelési törvényéből kikerült a „gyermek mindenek felett álló érdeke” kitétele.

2010 előtt nem központilag diktált tananyagot, hanem fejlesztési követelményeket írt elő a törvény, ami lehetővé tette a pedagógusoknak, hogy egyéni tanulói utakkal segíthessék a különböző képességű gyerekeket a tanulásban. Szüdi János jogász, az 1993-as közoktatási törvény egyik megalkotója felidézi, hogy az akkori oktatásirányítás arra a kérdésre kereste a választ: hogyan lehetne a pedagógusokat rávenni a differenciálásra. Vagyis arra, hogy ne a tankönyvekből, kerettantervekhez görcsösen ragaszkodva tanítsanak, hanem a gyerekek képességeihez igazodva, egyénre szabottan adják át az ismereteket. Erre a differenciálásra ugyanis nem készítette fel a pedagógusképzés a leendő tanárokat.

2006 és 2010 között ezért nagy erők megmozgatásával indult el a pedagógusok felkészítése a kompetenciaalapú oktatásra. Az Európai Unió fejlesztési forrásaiból a pedagógustársadalom negyede, azaz legalább harminc-negyvenezer pedagógus vett részt ilyen tanfolyamon. Mindez kidobott pénznek és erőfeszítésnek tűnik ma már, hiszen az oktatási rendszer most nem az egyéni tanulási utak támogatására, kompetenciák fejlesztésére épül. „Hagyni a gyereket felzárkózni” – ez az egyik kulcsgondolata volt az akkori törvénynek, emiatt korlátozták például a buktatást alsó tagozaton. Viszont a 2010 nyara óta szárba szökő új rendszer ennek a gondolatnak éppen az ellenkezőjére épül: „aki lemarad, kimarad”.

Az előző ciklusban életbe lépő új nemzeti alaptanterv alapján minden évfolyamon megemelkedett a kötelező tanórák száma. Az új kerettantervek nemcsak a tanárok kötelező óraszámára hatnak, hanem a gyerekek munkaterhelésére is.

A teljes tananyag leadása szinte minden tárgyból „lehetetlen küldetés”, ezért tapasztalhatják a szülők, hogy gyerekeiknek folyamatosan nő az otthonra feladott lecke, a házi feladatok mennyisége. Ha a pedagógus nem éri el azt a haladási sebességet, amit számára a kerettanterv előír, akkor a leckét feladja otthonra.