galéria megtekintése

Ez is pokoli, nem csak a szegénység

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 20. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc, Veszprém
Népszabadság

Ma már nem szociális zsákutca a veszprémi építők hajdani munkásszállója, a korábban pokoli toronyként emlegetett épület és lakóközössége. A Házgyári úti egykori szegregátumba szívesen költöznek új lakók, s vannak, akik több év után önállósították magukat, talpra álltak.

Az építők hajdan modern szállója az állami vállalat lepusztulása után gyakorlatilag gazdátlanul ment tönkre, majd a Máltai Szeretetszolgálat többségi tulajdonával társasházzá alakult, s a mindenekelőtt szociálisan rászoruló szegények otthona lett. A kezdet kezdetén a korábbról benn lakók egy lakótelepi garázs áráért vehették meg lepukkant garzonjaikat, most már egymillió-hétszázezerért tudják eladni a tulajdonosaik – mondja Dallos Andrásné szakmai vezető.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Jelenleg 210 ember lakik az épületben, közülük 45 gyerek. Öt éve még 127-en éltek itt. Most 85-90 ember a munkaképes. Bekerülni többféleképpen is lehet, mármint ha van szabad hely. Az önkormányzat által vezetett konzorciumban a városi helyhatóságnak tíz felújított szociális lakásra bérlőkijelölési joga van az épületben.

 

A kilábalás, az önálló talpra állás egyetlen lehetősége a munka, azt pedig képzettség nélkül szinte lehetetlen találni. 2013-ban az uniós támogatással indult Vertikális Közös Integrációs Program keretében akkreditált tanfolyamokat szerveztek a szállólakóknak. Betanított kőműves, festő, parkgondozó, személy- és vagyonőri végzettséget szerezhettek. Most pedig az elegánsan megfogalmazott tisztítástechnológiai szakmunkásképzésről kaphatnak oklevelet a sikeres elméleti és gyakorlati vizsgákat követően.

A „pokoli toronyban” készült fotóinkból összeállított galériát itt nézhetik meg.

A 46 éves László Róbert – piros szegélyes izompólóban, s még a seregben tetováltatott felsőkarral, izmosan várja a tanfolyam kezdését – ettől a képzéstől reméli, hogy állandó munkát kap. Eddig is dolgozott, fűnyírásra, takarításra, cseresznyeszedésre, gallyazásra kérték fel városszerte alkalomszerűen, s persze zsebbe fizettek neki. Nem keresett nagyon rosszul, de kiszámíthatatlan volt, mikor jön pénz a házhoz.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Szívesen szállna kukásautóra vagy válogatná szét szelektíven a lakók által egybehordott szemetet a havi hivatalos fix fizetésért. – Megtanultam, hogy ez is egy komoly szakma – mondja. – Megismertem a veszélyes hulladék fogalmát, annak szállítását, kezelését, szívesen élnék ebből a munkából.

A közeli Dózsa iskolából fejlesztő pedagógusok érkeznek a szállón lakó gyerekekhez. A vakációzó tanulók nem ellenkeznek a foglalkozás ellen, szeretik a változatosságot. A máltaiak által közösségi szervezőként foglalkoztatott, a „toronyban” lakó Burdon Csilla maga is vezet csoportot.

Ő a pápai óvónőképzőben tanult középfokon. Érettségivel azonban csak szerződéses vagy helyettes óvodapedagógus lehetett volna, így aztán mással próbálkozott. Már nem voltak tizenévesek, amikor barátnőjével, Rákosi Teréziával a Balatonra mentek el pénzt keresni. Ötvenévesek is elmúltak, amikor otthagyták a révfülöpi kempinget, hajnaltól éjfélig dolgoztatták őket feketemunkában. – Ráadásul „piperetakarítást” követeltek meg, vagyis úgy kellett ragyognia mindennek, mint egy ötcsillagos szállodában.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Azt már nem bírta a derekunk – mondják egybehangzóan. Burdon Csillának a férje meghalt, két nagylánya él Veszprémben, velük tartja a kapcsolatot. Az ugyancsak megözvegyült 58 éves Rákosiné és éppen a tanfolyamra készülő élettársa egy sajátos ízléssel, de gondosan berendezett lakásban él a hajdani „pokoli toronyban”. Minden szoba tele van játék mackóval, a széken egy baba díszeleg. Neki hét lánya volt – egyikük meghalt –, s unokával is büszkélkedhet. Igaz, csak a falra akasztott fotóról látja őket, mert érdemben nem tartják vele a kapcsolatot. Nem mondja, de a tekintetén látom: ez is pokoli, nem csak a szegénység.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.