Tulassay lemond, hogy védje a Semmelweis Egyetemet

Van, aki Schmitt doktorijának ügye nyomán azonnali hatállyal lemond: a Semmelweis Egyetem rektora. Tulassay Tivadar ezt egy háttérbeszélgetésen mondta el vasárnap délután, döntéséről hétfőn hivatalosan is tájékoztatja a felügyelő hatóságot, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumát. A rektor szerint iránta a tárca részéről csökkent a bizalom, ezért idő előtt adja át a vezetést megválasztott utódának.

Tulassay Tivadar egy ma tartott sajtóbeszélgetésen újságírók előtt elmondta, hogy hétfőn az irányító hatóságnak, vagyis az oktatásért is felelős minisztériumnak bejelenti lemondását. Indoklása szerint az elmúlt időszakban a Schmitt-ügy kapcsán a tárca részéről bizalomvesztést tapasztalt, és nem kívánja, hogy ebből kára származzon az egyetemnek. Tulassay hangsúlyozta, hogy a Schmitt-ügyben hozott döntésekkel egyetért, a megfosztást jogilag is megalapozottnak tartja.

Tulassaynak még három hónapja volt hátra rektori megbízásából, utódját épp a Schmitt kisdoktoriját érvénytelenítő szenátusi ülésen választották meg Szél Ágoston személyében. A júliustól hivatalba lépő új rektor addig helyettesi minőségben irányíthatja az egyetemet. Szél bírja az irányító hatóság bizalmát, amit ebben az esetben kiemelten fontosnak tart Tulassay. Tulassay kijelentette, hogy mindenben támogatja az utódja munkáját.

Tulassay Tivadar közli a sajtóval a doktori tanács Schmittre nézve megsemmisítő döntését
Budapest, 2012. március 29. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora (j) a doktori tanács ülését követően az újságíróknak bejelenti, hogy az egyetem doktori tanácsa indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását.

Tulassay úgy fogalmazott: ha egy százalék esélye is van annak, hogy a maradásával rosszul jár az egyetem, akkor fel kell állnia. Tulassay önkéntes távozásával alighanem azt is szeretné elérni, hogy megnyugodjanak a kedélyek egyetemen belül, illetve ne érje további presztízsveszteség az intézményt a nemzetközi tudományos életben.

Csütörtökön a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa, majd a szenátusa is nagy egyetértésben szavazott az államfői kisdoktori cím megsemmisítése mellett. Korábban az egyetem által kijelölt vizsgálóbizottság megállapította ugyan Schmitt dolgozatának minden hiányosságát, de nem konkrét javaslatot a doktoritól való megfosztásra.

Tulassay úgy érezte, hogy a Schmitt-ügyben a szakminisztérium magára hagyta az egyetemet. Ennek látványos jeleként értékelhette, hogy a miniszter bontatlanul visszaküldte a vizsgálóbizottság jelentését, és ezzel lényegében az egyetemnek passzolta vissza a labdát, holott az abban foglaltak alapján ő is léphetett volna. A bizalomvesztést Tulassay akár megérezhette abból is, hogy a minisztérium a szenátusi ülés jegyzőkönyvét soron kívül bekérette. Az ülésen ugyan ott volt Hoffmann Rózsa államtitkár, de nem várta meg a Schmitt-ügy napirendi pontjának vitáját.

Dr. Tulassay Tivadar közleménye

Forrás: Semmelweis Médiasarok

Az egyetem megszokott hétköznapjaitól – amikor is a figyelem az oktatásra, kutatásra, betegellátásra koncentrál – nagyon idegen napokat, heteket éltünk át. Az egyetem falai közé, akaratunktól függetlenül, belopakodott a politika.

Az a véleményem, hogy a héten az egyetem olyan döntést hozott, amely minden szempontból megfelel hazánk egyik legnagyobb hírű, nemzetközi szinten is kivételes elismertségnek örvendő intézményével szemben támasztott elvárásoknak.

A döntés fontosságát megalapozza, hogy a Semmelweis Egyetem, de az egész magyar tudományosság mérhető presztízsveszteséget szenvedett el az ügy kapcsán. Az egyetem döntését a tudományos világ felszabadultan fogadta, ugyanakkor a társadalmi polémia, az ügy politikai értelmezése felerősödött, és az egyetemi határozat politikai és jogi értelmezések kereszttüzébe került.

Az elmúlt napok egyetemi testületi döntései vitathatatlanul személyemhez kötődnek. Ugyanezért érezhetővé vált a személyem iránti bizalomvesztés a felügyelő hatóságnál. Ezért az egyetem nyugalma, a megszokott hétköznapokhoz való mielőbbi visszatérés érdekében úgy döntöttem, hogy átadom a rektori széket a csütörtöki szenátusi ülésen teljes támogatottsággal megválasztott leendő rektornak, Szél Ágostonnak, és a mandátumomból még hátra lévő 3 hónapot nem kitöltve, már most lemondok rektori tisztségemről. Erről hétfőn hivatalosan értesítem a NEFMI miniszterét. Az új vezető képes lesz az egyetem nyugalmának visszaállítására és élvezi az ágazati vezetés támogatását.

Hangsúlyozom, hogy az egyetem Szenátusának 2012. március 29-én hozott döntését támogatom, és fenntartom, hogy az egyetem, Schmitt Pál úgynevezett kisdoktori dolgozatával kapcsolatos munka során a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el.

A hivatali időm alatt hozott testületi döntések helyesek, azokkal azonosulni tudok, előkészítésükért, végrehajtásukért vállalom a felelősséget. Természetesen a megválasztott rektor munkáját segítem és támogatom.

Letölthető dokumentumok:

A Tényfeltáró Bizottság meghívója Schmitt Pál részére ezen a linken elérhető.

A Tényfeltáró Bizottság jegyzőkönyve a Bizottság elnöke és Schmitt Pál közötti találkozóról. A dokumentum ezen a linken tekinthető meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.