galéria megtekintése

Iskolai laptopok: Ölükbe hullott a közbeszerzés

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 26. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

Indokolatlanul nagy teljesítményű laptopokat vásárolt az állam az iskolákba úgy, hogy a több ezer számítógépre alig kapott kedvezményt – értesült lapunk. Az Educatio Nonprofit Kft. közbeszerzése szakértők szerint több sebből vérzik.

Húszezer számítógépet vettek az iskolákba, de nem sikerült spórolni az adóforintokkal
Húszezer számítógépet vettek az iskolákba, de nem sikerült spórolni az adóforintokkal
Nagy Lajos / MTI

Lezárult az utóbbi idők legnagyobb számítógéptendere, melynek során mintegy húszezer gépet vásároltak a hazai oktatási intézményekbe. Az Educatio Nonprofit Kft. tenderét ismerő forrásaink szerint az egész közbeszerzést gyanúk sora lengi körül.

A nyilvánosságra került számokból annyi megállapítható, hogy ennyi pénzből kicsit több szakmai odafigyeléssel vagy egyharmadával több gépet vehettek volna, vagy ez a mennyiség kerülhetett volna jóval kevesebbe.

 

Az Educatio még április végén, az ügyvezető kormány ideje alatt próbálkozott meg azzal, hogy néhány nap alatt keresztülverje a beszerzést, amelyre az egész piac jó ideje várt. Az előzetesen kiválasztott cégeknek öt napjuk volt ajánlatot tenni. A beszerzés során 12 852 notebookot, 4945 asztali gépet és 3638 táblagépet vettek az iskoláknak uniós pénzből mintegy ötmilliárd forint értékben.

A piacon alig akadt olyan modell, amely megfelelt a követelményeknek, s nem a méregdrága árkategóriába tartozik

Szakértőink szerint a tender szakmailag teljesen indokolatlan módon rendkívül nagy teljesítményt – négymagos processzort, minimálisan 2,5 Ghz-es órajelet, négy gigabájt memóriát és fél terabájtos merevlemezt – írt elő. – Ilyen gépeket használni oktatási feladatokra teljességgel felesleges – mondta egy neve mellőzését kérő független forrásunk.

A magas követelményekre az Educatiónak egy érdemi érve volt: garantálni kell, hogy a gépek öt év múltán is használhatók legyenek az oktatásban. Hogy irodai programok használatára és internetezésre miért kell ilyen komoly hardver, azóta sem derült ki. A piacon egyébként alig akadt olyan modell, amely megfelelt a követelményeknek, s nem a méregdrága, több százezer forintos árkategóriába tartozik.

HP-termékek érkezhetnek az iskolákba
HP-termékek érkezhetnek az iskolákba
Reuters

A tenderen mintegy két és fél hónap késéssel, de végül július 25-én eredményt hirdettek. A több részből álló beszerzés eredményéből kettőről kaptunk információkat. Ezekben nettó 908 millió forintot fizettek 7085 darab notebookért a Szinvanet vezette konzorciumnak, vagyis gépenként 128 200 forintot. Kicsit kevesebbet, 127 100 forintot kért szinte ugyanilyen gépekért az EuroOne vezette héttagú konzorcium, ők csak 5767 gépet szállíthatnak, mindösszesen nettó 753 millió forintért.

E tender alapján az Educatio mindkét szállítótól megrendelheti még a már fent ismertetett mennyiség felét – opcióként. Mindezt a beszerzés lapunkhoz eljuttatott összefoglalójából tudjuk, pedig kérdeztük az Educatiótól is, ám ők lapzártánkig nem válaszoltak.

Hiába a nagy mennyiség, a beszerzés során nem sikerült spórolni az adóforintokkal. Információink szerint az említett cégek a HP termékeivel nyertek. Kutakodni kezdtünk, milyen laptopok felelnek meg a követelményeknek?

Nehezen, de találtunk ilyeneket. Egy hasonló HP-modell az egyik webáruházban kiskereskedelmi áron nettó 133 ezer forint, igaz, azt egy terabájtos merevlemezzel szállítják. Vagyis az állam 12 ezer gép megrendelésekor 5-6 ezer forintos mennyiségi kedvezményt tudott elérni.

A piac ismerői szerint meglehetősen gyanús, hogy bár július 25-én hirdettek eredményt, a 12 ezres mennyiséget már csaknem leszállították, noha egy ekkora megrendelés behozatala az országba minimum egy hónapot vesz igénybe.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.