galéria megtekintése

Tudta? Nem illik főműsoridőben szemrebbenés nélkül hazudozni!

63 komment


Lencsés Károly

Kikelt a baloldal az arcátlan manipuláció ellen
Kikelt a baloldal az arcátlan manipuláció ellen
Krizsán Csaba / MTI

Nem illik a kormánynak kampányidőszakban sem hazudnia, miközben a „Tudta? Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni" feliratú plakátokkal valótlanságot állít – olvasható ki Nemény Andrásnak, az MSZP alelnökének hétfőn a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) benyújtott újabb indítványából. A politikus persze árnyaltabban fogalmaz, és csak azt állítja, hogy a kabinet a „jogait nem jóhiszeműen és nem rendeltetésszerűen gyakorolja".

Nemény álláspontja szerint a kormány valótlanul állítja, hogy városnyi bevándorlót akarnának Magyarországra telepíteni, miként azt is, hogy illegális bevándorlókról lenne szó. A tény ezzel szemben az – hangsúlyozza –, hogy csak 1300 fő esetében kellene a menekültügyi eljárást nálunk lefolytatni, akiket korábban regisztráltak, ezért esetükben az „illegális" jelző is megtévesztő. Kötelező kvótáról pedig egyetlen uniós határozat sem rendelkezik – teszi hozzá –, így a kabinet manipulatív információkat közöl.

 

Az NVB a politikus részben hasonló indítványát múlt pénteken érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mert a választási szervek a kampánytevékenységet kizárólag a kampányidőszakban vizsgálhatják. Erre a testület ezúttal már nem hivatkozhat, mert a kampány szombaton megkezdődött. A határozat indoklásában viszont szerepelt az a megállapítás is, hogy a „kormánynak a kifogástevő által sérelmezett cselekménye országos népszavazási kezdeményezésével kapcsolatos tájékoztató tevékenységként értékelhető".

Ha a bizottság ehhez tartja magát, Nemény panaszának sorsa előre kiszámítható. Az NVB azonban a szocialista politikusnak a kiadványok tartalmát érintő kifogásait – például azt, hogy a kormány valótlanságokat állít – hatáskörének hiányára hivatkozással nem vizsgálta. Ezt most nem tehetik meg, hiszen a szavazást megelőző ötvenedig naptól kezdődően folyik a hivatalos kampány, amelynek törvényessége felett e testületnek kell őrködnie.

Az NVB kimondta azt is, hogy „nem vitatható el a kormánynak, mint az országos népszavazás szervezőjének az a magatartása, hogy az általa kezdeményezett országos népszavazási eljárás során a tájékoztatásával, kommunikációjával igyekszik fenntartani a kitűzött és jelenleg is közbeszéd tárgyát képező népszavazási kérdésével kapcsolatos figyelmet". Utaltak ugyanakkor arra, hogy mások szintén kifejthetik a véleményüket, akár a kabinet álláspontjával szemben is.

Ha azonban a kormánynak a referendummal kapcsolatban van álláspontja, elég egyértelmű, hogy azzal befolyásolni kívánja a választói akaratot, mert túlterjeszkedik a pártatlan tájékoztatási kötelezettségén. Az NVB ezzel az érveléssel tehát csapdahelyzetbe lavírozta magát, mert közvetett módon elismert, hogy a kabinet kampányol. A beadványról egyébként még a héten dönteni kell.

Az ellenzék más fogást is találhatna a kormányon, múlt szombattól ugyanis az állami rádió és televízió politikai reklámot csak szigorú feltételek mellett sugározhat. A kampány résztvevőinek hirdetéseit kizárólag azonos feltételek mellett, ingyen és összesen háromszáz percnyi műsoridőben tehetik közzé, s ebből ötven perc a kormányé, ötven-ötven pedig a frakcióval rendelkező parlamenti pártoké. Ha kiderülne, hogy a kabinet mégis kampányt folytat, átlagosan napi egy percben jelenhetnének meg a menekültek elleni gyűlölet szítására alkalmas reklámok.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.