Szegeden végzett magyar biológus mesélte, hogy eredetileg Japánban kapott remek kutatói szerződést, ám néhány év után családostul átköltözött Amerikába, mert ott még jobbak a körülmények. Nem az iskolák vagy az autópályák minőségére gondolt, hanem a kutatói munka körülményeire: több – és magasabb – az ösztöndíj, profibb a menedzsment, jobbak a laboratóriumok, közvetlenebb a kapcsolat a cégekkel és a befektetési tőkével. Ami Japánban rengeteg papírmunkába és évekbe került, azt Amerikában hetek vagy akár napok alatt lehetett elintézni, ráadásul ott a felfedezések anyagi haszna is sokkal gyorsabban realizálódik.
Nemcsak Japán jön ki rosszul az Egyesült Államokkal való összehasonlításból, de mindenki, még a skandináv államok vagy a komplett Európai Unió is. Az amerikai egyetemek és kutatóintézetek már régen rájöttek, hogy helyzeti előnyükkel és pénzügyi fölényükkel élve takarékos, nagyon hatékony rendszert tudnak működtetni. Az egész világból, nem csak Kelet-Európából, de mindenhonnan el tudnak csábítani szinte mindenkit, akire szükségük van. A hosszú listából csupán két név, mutatóba: a pozsonyi születésű George Fehér, aki San Diegóban lett a világ egyik legismertebb biofizikusa, a fotoszintézis első számú szaktekintélye és Jólesz Ferenc, aki Bostonban dolgozta ki az MRI (Magnetic Resonance Imaging) sebészeti felhasználásának módszereit.
A helyzet egyrészt igazságtalan, hiszen a megtartóerő elégtelensége miatt a legjobbak jelentős része mindenhonnan Amerikában köt ki. Másrészt az ottani viszonyok között gyorsabban érik el tudományos céljaikat, felfedezéseik pedig nemcsak a finanszírozók bukszáját, de az egyetemes tudást is gyarapítják. Mi a haszon abból, ha otthon maradnak, de nem tudnak eljutni képességeik csúcsára?
