galéria megtekintése

Veszélyben az egyik jelentős hazai sportesemény

0 komment


M. László Ferenc

Elúszhat a budapesti Ironman: tekernek a feltételeken, futnak a pénz után.

Elmérgesedett a viszony a Magyar Triat­lon Szövetség (MTSZ) és a versenyszervezés jogait még 2013-ban megszerző hatszoros Ironman-győztes, Kropkó Péter által alapított cég között. A hónapok óta tartó pengeváltások odáig fajultak, hogy az MTSZ elnöke, Bátorfi Béla június elején fegyelmi eljárást indítványozott Kropkóék ellen, ami akár az Ironman-szervezők kizárásával is végződhet. Ezzel a cég elveszítheti az állami támogatást, ugyanis a költségvetési pénzt az MTSZ kapja és utalja tovább. A kormány egyelőre még nem döntött a július 30-ra tervezett verseny támogatásáról.

   Költségigényes sport, a pénz pedig sokakat vonz
Költségigényes sport, a pénz pedig sokakat vonz
Veres Viktor / Népszabadság

Kropkó és a szervező cég ügyvezetője, Csomor Tamás májusban szembesült azzal, hogy az MTSZ elfordult tőlük. Éppen a Velencére tervezett, május 21-i Find your limits! elnevezésű verseny előkészítésén dolgoztak, amikor a rendőrség értesítette őket: hiába állja a Kropkó ­Promotion a költségeiket, nem fogják biztosítani a helyszínt. A Fejér Megyei Rendőr-­főkapitányság a Népszabadsággal közölte, azért nem szerződtek a szervezőkkel, mert „nem nyújtották be a jogszabályilag előírt hozzájárulásokat". Hogy ez mit takar, nem részletezték, azt ajánlották, forduljunk az MTSZ-hez.

 

A szövetség lapunknak megerősítette, ők nem adták meg a hozzájárulásukat, ugyanis Csomor írásban közölte velük három nappal a rendezvény előtt: nem engedi, hogy a biztonsági körülményeket vizsgáló, az MTSZ delegálta technikai vezető jelen legyen a versenyen. Ezért a szövetség úgy látta: nem vállalhat felelősséget az eseményért. A sporttörvény kétségtelenül leszögezi, ha egy verseny fokozott veszéllyel jár, a szervezők kötelesek engedélyt kérni a szakszövetségtől. A Kropkó ­Promotion a rendőrségtől értesült arról, hogy az MTSZ megvonta a hozzájárulását.

A cég közleményben utasította vissza a szövetség ­állításait. Szerintük az MTSZ technikai bizottságának vezetője maga jelölte ki a versenybírók névsorát, nem igaz, hogy bárkit is kitiltottak volna. „Cégünk először személyesen, ezt követően ügyvédi iroda közbeiktatásával adta meg az MTSZ által bekért iratokat" – olvasható a közleményben. Csomor lapunknak azt mondta, minden létező hatósági engedéllyel rendelkeztek, az utolsó előtti napon már csak a helyi busztársaság nyilatkozata hiányzott. Az is csak azért, mert a tervezett ideiglenes megállót csak kihelyezésekor, közvetlenül az esemény előtt lehetett jóváhagyatni.

Az MTSZ szerint a mentőszolgálat nem tudott a rendezvényről, mire a Kropkó Promotion bemutatott lapunknak egy szerződést, amelyet egy privát mentőcéggel kötött. Csomor azért sem érti az MTSZ hozzáállását, mert a sporttörvény leszögezi: a szakszövetség nem tilthat meg rendezvényt, ha az az összes biztonsági előírásnak megfelel. Különben is Kropkóék vitatják, hogy a triatlon bármiért is „veszélyes üzem" lenne, éppen ezért szerintük a szövetség fennhatósága nem terjed ki a versenyeikre.

Bátorfi Béla és Kropkó Péter. Most egymással küzdenek
Bátorfi Béla és Kropkó Péter. Most egymással küzdenek
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Május 21-én több mint ötszáz versenyző maradt hoppon, a cégnek pedig vissza kellett utalnia a nevezési díjakat. Végül az elmaradt rendezvény teremtett apropót a szövetség elnökének, hogy fegyelmi eljárást kezdeményezzen Kropkóék ellen. Ugyanis a rendezők a jó hírnevük védelme érdekében polgári peres eljárást helyeztek kilátásba az MTSZ-szel szemben, amiért az a közleményében őket tette felelőssé a verseny elmaradásáért.

A szövetség alapszabálya kimondja: a vitás kérdésekben a tagok addig nem fordulhatnak bírósághoz, amíg az elnök állást nem foglal. Ám ez esetben az egyik tagnak az elnökséggel van vitája. Az MTSZ szerint őket tüntették fel rossz színben, a közösségi médiában ugyanis őket okolták a rendezvény elmaradásáért. – Méltatlan és káros, ahogy a szövetség a hazai triatlon elé helyezi önös érdekeit. Ez joggal és hatalommal való visszaélés. Minden lehetséges jogi eszközzel meg fogjuk védeni a sportág tisztaságát – mondta Kropkó Péter.

Orbán fogorvosa

Bátorfi Bélát 2014 júniusában választották a Magyar Triatlon ­Szövetség (MTSZ) elnökévé. A korábban is elnökségi tag Bátorfinak van egy ­nevét viselő külön triatloncsapata Egerben, amely rendszeresen indul versenyeken. Az MTSZ elnöke civilben fogorvos, az elmúlt években az államilag busásan támogatott Magyar ­Fogászati Turizmus Fejlesztési Program egyik alapítójaként tűnt föl a hírekben. 2011-ben Orbán Viktor szóvivője elismerte, hogy Bátorfi a kormányfő fogorvosa. Ám hangsúlyozta, nincs összefüggés a programnak odaítélt egymilliárd és aközött, hogy kit kezel Bátorfi.

A helyzetet bonyolítja, hogy a kormány még nem döntött az idei IronMan támogatásáról, noha már hónapokkal ezelőtt elkészült erről az előterjesztés. Az Emmi azt közölte, Az idén is támogatni szeretnék az országimázs és turisztikai szempontból fontos sporteseményeket, de a keret felhasználásáról a szakszövetségekkel folytatott egyeztetések alapján döntenek. Az MTSZ javaslata alapján 125 millió forintot kaphatna az IronMan, a tavalyi támogatás kevesebb, mint felét. A 270 milliós keret másik részét a szövetség az általa szervezett versenyekre fordítaná. Csomor a Népszabadságnak azt mondta, már a 2014-es IronMan megszervezésekor olyan üzleti tervet állítottak össze, amely csak évek múltán biztosítaná a teljes megtérülést, addig szükség van állami támogatásra.

Ugyanakkor birtokunkba került az MTSZ levele, amelyet még április 26-án – a velencei ügy előtt – küldött a védjegy nemzetközi tulajdonosának. Ebben azt jelezte a ­World Triathlon Corporationnek (WTC), hogy a Kropkó Promotion bevételei bizonyos – meg nem nevezett – piackutatások szerint visszaeshetnek. Kisebb lehet az állami támogatás, ahogy a szponzorok számára fontos látogatószám-csökkenés ­miatt is veszélybe kerülhet a budapesti Ironman.

A Kropkó Promotionnak a velencei lett volna az első versenye idén, azaz itt tűnhettek volna fel az első nézők is. Az MTSZ a levélben azt ajánlotta, a WTC tegyen lépéseket, hogy elkerüljék a botrányt, majd felvetette: „szükség esetén" a szövetség „besegít" a verseny szervezésébe.

Az MTSZ lapunknak küldött válaszlevelében azt közölte: hamis az az állítás, hogy át akarnák venni az Ironman szervezését, és „nem támadta be" a szervezőket. Bár nem cáfolta, hogy írtak a WTC-nek, szövetség azt is felvetette, hogy hamisítvány lehet a birtokunkban lévő levél. Csakhogy Paul Huddle, a szervezet regionális elnöke megerősítette, hogy ezt a levelet kapták meg a szövetség címéről.

A vasember aranyat ér

Az Ironman 70.3 Budapest elnevezésű rendezvény éppúgy közvetlen állami támogatást kap a kormánytól, mint a Forma–1 és a Red Bull Air Race. 2014-ben 200 millió, 2015-ben 300 millió forintról szólt a szponzori szerződés. Viszont egy hatástanulmány szerint az államnak bőven megtérül a rendezvénybe fektetett pénz. A kormánynak is dolgozó Századvég Gazdaságkutató által jegyzett, a birtokunkba került elemzés arra jutott, hogy a résztvevők költéseinek köszönhe­tően 2014-ben a verseny félmilliárd forint áfabevételt termelt a költségvetésnek. Kropkóék eddig bírták a kormány bizalmát. 2014-ben az akkor a sportért felelős államtitkár, Simicskó István büszkén jelentette be, hogy sikerült Budapestre hozni a világ egyik legfontosabb sporteseményét, tavaly pedig arról beszélt, hogy maga is indulni szeretne azon. Az Ironman 200-300 eurós nevezési díjait főleg olyan jól szituált 30-asok és 40-esek fizetik be, akik bizonyítani akarnak. A verseny 1,9 kilométer úszásból, 90 km kerékpározásból és félmaratoni futásból áll. Az Ironman jó hatással van az országimázsra, két évvel ezelőtt a bahrei­ni királyi család is ellátogatott a rendezvényre, 2015-ben pedig itt járt a leg­ismertebb triatlonista, a világcsúcsot tizenhat éven át tartó Paula ­Newby Fraser. A pontot az i-re a 2018-as világbajnokság teheti fel, Budapestet már be is válogatták a három lehetséges helyszín közé. A WTC szerint a vb egy aranybánya lenne, a közvetlen gazdasági hatása elérheti a 16 millió dollárt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.