Transparency International: aggasztó korrupciós kockázat a pártfinanszírozásban

A pártfinanszírozás és az üzleti szektor szembesül a legaggasztóbb korrupciós kockázatokkal, a párt- és kampányfinanszírozási szabályok ugyanis nem biztosítják az átláthatóságot, illetve az üzleti szektorban a gazdasági válság zűrzavaros helyzetet teremtett – olvasható a Transparency International Magyarországnak (TI) a nemzeti intézmények integritásáról szóló, csütörtökön megjelent tanulmányában.

Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a Nemzeti integritás tanulmány 13 intézmény és szektor – köztük politika és igazságszolgáltatás, média és üzleti világ – teljesítményét és korrupciós kockázatait értékeli. Sérült a vizsgált intézmények integritása, ezért "kétséges, hogy az olyan kontrollintézmények, mint az Állami Számvevőszék vagy a bírósági igazgatás új szervei, képesek-e befolyástól mentesen működni a gyakorlatban" – áll a közleményben.

A TI hangsúlyozta: a két pillér, amely a legaggasztóbb korrupciós kockázatokkal szembesül, továbbra is a pártfinanszírozás és az üzleti szektor, ugyanis a párt- és kampányfinanszírozási szabályok nem biztosítják az átláthatóságot, illetve a számonkérhetőséget, emiatt a politikai pártok a működésüket homályos, nem azonosítható forrásokból finanszírozzák. Mindebből arra következtetnek, hogy az államot befolyásos érdekcsoportok irányítják – fogalmaztak.

Az üzleti szektorban a gazdasági válság és a gyors jogalkotás zűrzavaros helyzetet teremtett – állapították meg. A gazdasági társaságok súlyos adminisztrációs terhekkel és kiszámíthatatlan állami beavatkozásokkal szembesülnek. A csődeljárások, a felszámolások, közbeszerzések, valamint a hatósági engedélyek megszerzése rejtenek magukban magas korrupciós kockázatot – írták.

A korrupcióellenes szervezet ezért átfogó ajánláslistát állított össze, eszerint fontos lépés a független intézményekre gyakorolt politikai befolyás csökkentése, a párt- és kampányfinanszírozás szigorúbb szabályozása, a közérdekű bejelentők hatékony védelme és egy valamennyi érintett szektort és intézményt átfogó, korrupcióellenes program megvalósítása is.

Alexa Noémi, a TI ügyvezető igazgatója a közleményben hangsúlyozta: "a kormánynak egy rendszerszintű és hatékony korrupcióellenes programot kell megvalósítania a központi közigazgatás integritására összpontosító kezdeményezés mellett". Hozzátette: a szervezet kész a kormány munkáját szakmai tapasztalataival, már bizonyított módszerekkel és jó gyakorlatokkal segíteni.

Közlése szerint a Transparency International Magyarország 2006 óta működő független civil szervezet. A jogalkotók figyelmét kutatásokon, háttéranyagokon és állásfoglalásokban hívja fel a korrupciós kockázatokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.