galéria megtekintése

Kicsinálta a kormány a magyar halászokat

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 13. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Az emberi jogi bíróságon remélnek elégtételt azok a halászok, akik könnyen földönfutóvá válhatnak, mert egy májusi törvénymódosítás szerint jövő januártól fel kell hagyniuk a foglalkozásukkal. Csak az eszközeik elértéktelenedése miatt fejenként több milliót veszítenek.

Újabb szakma képviselői tervezik, hogy az emberi jogi bírósághoz fordulnak: a trafikosok és a nyerőgépek üzemeltetői után most a halászok akadtak ki, mert a hatalom egyetlen tollvonással megfosztotta őket a megélhetési lehetőségüktől. A halgazdálkodásról szóló törvény idén májustól hatályos módosítása szerint „kereskedelmi célú halászati engedély a 2016-os naptári évre, valamint az azt követő naptári évekre nem adható ki",

tehát aki ezt a mesterséget űzi, kidobhatja a felszerelését, s kereshet magának más foglalkozást.

A szolnoki Kovács Géza – akinek már az ükapja is halászként kereste a kenyerét – viszont egyelőre nemigen tudja, mihez kezd jövő januártól. Van ugyan épületasztalos végzettsége is, de azt gondolja, nagyobb rend lenne az országban, ha mindenki azt csinálná, amihez igazán ért. Ő a Tiszát ismeri. A 38 esztendős férfi amúgy igen sajnálatosnak tartja, hogy egy budapesti irodában, számítógép mögött ülve olyan ember dönthet a sorsáról, aki talán soha nem látott kétkezi munkást.

 

Az egész országban legfeljebb pár száz halász dolgozik a természetes vizeken – például a Dunán, a Tiszán, a Körösökön és a Berettyón –, így nemigen talál a tiltásra ésszerű magyarázatot Kovács Géza.

A halállomány védelme – amire a jogalkotó hivatkozott – szerinte nem igazán megalapozott érv, hiszen a nagyjából háromszázezer horgász jóval többet fog ki, mint a „hivatásosok”, a kormoránokról nem is beszélve.

Egy halász éves kvótája hat tonna, miközben a horgászok kerete meghaladja a hét tonnát – állítja Kovács. Ennyit fogni horoggal elég valószínűtlen – ismeri el –, de ha mindenki csak tízkilónyi halat akaszt meg, az mindjárt háromezer tonna, s a rendelkezésre álló adatok szerint ennél is nagyobb, négyezer tonna körüli a zsákmány. A profik jó, ha ennek felét képesek évente kiemelni.

A szakmát különben folyamatosan próbálták ellehetetleníteni

– állítja a halász. A Balatonon már egy ideje nem dolgozhatnak, aki meg folytathatta ezt a tevékenységet, annak is újabb akadályokat kellett leküzdenie. A halászati jogot 2000-ben 15 évre adták meg, 2013-ban mégis jelentősen megváltoztatták a játékszabályokat, amit Kovács Géza elég furcsa megoldásnak talál. A törvénymódosítás miatt különben legalább hatvanan már akkor felhagytak ezzel a tevékenységgel.

Érti persze Kovács, hogy a 300 ezer horgász nagyobb szavazóbázist jelent, mint pár száz halász, s értük senki nem emeli fel a szavát, míg a pecások mögött állítólag maga a köztársasági elnök áll. A horgászok különben azért örülhetnek a törvénymódosításnak, mert a körükben sokan úgy vélik, azért nem fognak semmit, mert a profik lehalásszák az összes halat. Ettől azonban a hozzáértők szerint nem változik a helyzet, mert aki nem ismeri a vizet, hiába lógatja be a zsinórt. Ugyanakkor tartanak attól, hogy a piacról kieső halmennyiséget rabsicok fogják majd ki, és azt feketén értékesítik.

Dunai halászok munka közben. Jövő januártól új foglalkozás után nézhetnek
Dunai halászok munka közben. Jövő januártól új foglalkozás után nézhetnek
Ujvári Sándor / MTI

A halászok próbálkoztak fellépni: levelet írtak a földművelésügyi miniszternek, aki csak annyit válaszolt, reméli, hogy mindenki megtalálja a helyét az életben. Erre reagálva pertársaságot akartak alakítani, és megkeresték Magyar Gábor ügyvédet, aki erről lebeszélte őket, mert jogalkotással okozott kár miatt nem lehet perelni az államot. Így marad Strasbourg, s nagyjából ötvenen vannak, akik szinte biztosan ezt az utat választják.

Az ügyvéd optimista, mert az emberi jogi bíróság idén januárban jogerősen kimondta, a magyar állam megsértette a magántulajdonhoz való jogot, amikor 2013-ban visszavonta a soproni Vékony László trafikengedélyét. Magyar Gábor szerint

most is hasonló a helyzet, hiszen egy foglalkozási csoport megélhetési lehetőségét veszik el azzal, hogy a természetesen vizeken egyik évről a másikra megtiltják a halászatot.

A döntés miatt az érintettek eszközei is nagyrészt elértéktelenednek, és csupán emiatt egyenként többmilliós veszteséget kell elkönyvelniük.

Lehetett volna kulturáltabb megoldást is választani, például nem adnak ki új engedélyt – mondta Magyar. Az ügyvéd szerint az is elfogadható, ha biztosítanak néhány év átmeneti időt, hogy mindenki felkészülhessen az új helyzetre, s találjon más foglalkozást. A rapid tiltás viszont jogállamban elképzelhetetlen, ezért valószínűnek tartja, hogy Strasbourgban nyerni fognak. Hogy mennyit, azt becsülni sem akarja, de most arra kérte a halászokat, vegyék számba az elmúlt öt esztendő bevételeit, és adják meg szerszámaik értékét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.