Trafikosztó a Rogán-stábban

A Miniszterelnökség munkatársaként a trafikpályázatok feszített tempójú elbírálásában is részt vevő Hernádi Ádám az egyike azoknak a tanácsadóknak, akiket Rogán Antal leigazolt a Miniszterelnöki Kabinetirodára.

Az új minisztériumban dolgozó tanácsadók névsorát a szocialista Mesterházy Attila hozta nyilvánosságra, miután betekintett a tárca szerződéseibe.

Az MSZP volt elnöke minden minisztériumnál érdeklődött a tanácsadók kilétéről. A válaszok alapján 159 politikai tanácsadót foglalkoztatnak a tárcák, bértömegük nagyjából 100 millió forint havonta, ami 630 ezer forintos átlagfizetést jelent.

Újabb válaszok érkeztek azokra a kérdésekre is, amelyekben azt firtatta, az államtitkárok és helyettes államtitkárok, illetve családtagjaik cégei kaptak-e vissza nem térítendő állami vagy uniós támogatást. Kiderült: a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, Czerván György és felesége uniós területalapú és cukortámogatásban részesült, mint ahogy két helyettes államtitkár érdekeltsége is hozzájutott uniós pénzhez.

A Miniszterelnökség korábban nem válaszolt Mesterházynak. Lázár János miniszter csütörtökön azonban közölte, két államtitkára, Kis Miklós Zsolt és L. Simon László is kapott korábban uniós agrártámogatásokat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.