Trafikbotrány Fóton is: forgalomlassítással tiltakoztak a mutyi ellen

Többtucatnyian forgalomlassító demonstrációval tiltakoztak a trafikkoncessziók vitatható kiosztása miatt Fóton. A Pest megyei településen a helyi Fidesz-elnök és alpolgármester, Pozderka Gábor fia nyerte a trafikjogokat.

Forgalomlassítással demonstráltak többtucatnyian Fóton, a trafikkoncessziók kiosztása körüli botrány miatt. A helyi MSZP kezdeményezte tüntetés végén – a lassító autókonvoj résztvevői – egy tiltakozó petíciót kívántak volna átadni a Pest megyei település fideszes polgármesterének, Cselőtei Erzsébet azonban a tiltakozókkal azt közölte: „nem illetékes” az ügyben.

F. Takács István, az MSZP egyik választókerületi elnöke – és a tüntetés egyik szervezője – ezzel kapcsolatban a Népszabadságnak azt mondta: szomorú, hogy a város vezetője nem vesz tudomást az emberek tiltakozásáról, és ezzel láthatóan nem kívánja képviselni sem a helyi lakosok és vállalkozók érdekeit.

F. Takács ironikusan megjegyezte: ugyanakkor tény, hogy a polgármester helyett inkább az alpolgármester Pozderka Gábor (aki egyúttal a fóti Fidesz elnöke is) lenne illetékes az ügyben, hiszen a településen kiosztott trafikjogok közül kettőt az ő egyetemista fia nyert el. A szocialista politikus szerint nemcsak a nyilvánosság, a városvezetés, de a helyi Fidesz érdeke is az lenne, hogy Pozderkáék nyilvánosságra hozzák győztes pályázatukat; ezzel bizonyítván, hogy nem volt politikai mutyi a trafikkoncessziók kiosztása körül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.