Trafikpályázat: a Jobbik vizsgálná a "dohánybárókat"
Ezt Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő mondta szerdai sajtótájékoztatóján. Közölte: levélben arra kérte Gyulay Zsoltot, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy bocsássa rendelkezésre valamennyi pályázati körzet tekintetében a pályázatok rangsorát, a megyei jogú városok és a Budapest esetében az összes pályázat értékelő lapját, valamint a főváros vonatkozásában a nyertes pályázatok szakmai koncepcióját is.
Ha a Jobbik munkacsoportja visszaélést tapasztal, akkor az illetékes nyomozó hatósághoz fordul majd - közölte a képviselő.
Szilágyi György szerint a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázatok hétfőn közzétett eredménye a laikus szemlélő számára is sokatmondó, okkal merül fel a kérdés, hogy a legnagyobb túljelentkezéssel érintett körzetekben hogyan tudott egyetlen pályázó akár négy-öt koncessziós jogot is megszerezni, hogyan tudtak egymással üzleti vagy egyes esetekben rokoni kapcsolatban álló emberek "tarolni" az egyébként telített mezőnyben.
Példaként hozott egy családot, amely 9 körzetben 19 üzlet koncessziós jogát nyerte el, illetve Lengyelné Hörömpöli Erikát, több Komárom-Esztergom megyei koncesszió elnyerőjét, aki ugyanott lakik, mint Lengyel Antal, a Magyar Dohánykiskereskedők Egyesületének elnöke, a pályázatokat kiíró Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának tagja.
Szilágyi György közlése szerint a nyertesek között olyanok is szerepelnek, akik korábban más állami pályázatokon is sikerrel indultak, így például a Fejér megyei termőföld-haszonbérleti pályázaton a harmadik legtöbb földet elnyert Junek család egyik tagja, Junek Károly kapta a felcsúti dohánybolt koncessziós jogát.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy Siófokon, Szekszárdon vagy Kaposváron a jelenlegi kereskedők nem szerepelnek a befutók között, holott Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt nyilatkozta, hogy az eddigi trafiküzemeltetők helyzetbe hozása volt a cél. "Valóban helyzetbe hozták a barátokat, a rokonokat, a szomszédokat, hiszen az V. kerületben kizárólagosan szinte csak Rogán Antalhoz köthető baráti, szomszédi emberek nyertek" - fogalmazott.
Úgy értékelte, a visszaélés lehetősége előre kódolva volt a rendszerben, mert az elérhető 120 pontból 60 pont sorsa "abszolút szubjektív mérlegelésen alapult".