galéria megtekintése

Dugódíj az idén már nem lesz, de az EU ragaszkodik hozzá

8 komment

Udvariasan, de egyértelműen fogalmazott a dugódíjról budapesti vizitjén az EU Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának európai regionális fejlesztési igazgatója, és a Magyarországért felelős területi igazgatója: az unió ragaszkodik az előző városvezetés vállalásának teljesítéséhez, miszerint az M4-es metró megépítése után behajtási díjat vezetnek be Budapesten.

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság/archív

A Tarlós István főpolgármesterrel folytatott szerdai tárgyalásukon azt is jelezték, hogy a dugódíj által érintett területnek a forgalomcsillapítási cél eléréséhez szükséges nagyságú területet kell lefednie. – Vagyis nem elegendő néhány utcát lezárni, ahogy azt az ellenzék javasolta – jelentette ki Tarlós István a Népszabadságnak.

A városvezető egyúttal azt is leszögezte: az unió egyértelmű állásfoglalása ellenére sem fut bele abba a zsákutcába, hogy saját maga kérje a kormányt a dugódíj bevezetését tiltó jogszabály felülvizsgálatára. Ha a kormány úgy dönt, hogy utat nyit az uniós kötelezettség teljesítéséhez, akkor a főváros megteszi a szükséges lépéseket. A részletekről azonban a jelenlegi parlamenti tiltás miatt feleslegesnek tartotta beszélni.

 

Tarlós azt bizonyosnak tartotta, hogy az idén már nem vezethető be a dugódíj, bár az előkészítés korábban megjelent többéves idő- és tízmilliárdos költségigényét egyaránt túlzónak tartotta, azt viszont megerősítette, hogy a behajtási díjat továbbra is kétzónásra tervezik. (A korábbi tervek szerint a Budapest közigazgatási határán belépőknek a megyei autó­pályadíjhoz hasonlatos matricát kellene váltani, míg a szűkebb belső zóna határa a Hungária körúton belül lenne.)

A tárgyalódelegációval a korábbi projektek mellett a 2014–2020 közötti, támogatási listákon szereplő fővárosi fejlesztéseket is áttekintették. Ezek közül az M3-as metró felújítása a legjelentősebb. Az unió képviselői jelezték, hogy ismerik a beruházást, amelyet egy komplex projektként értékelnek, de arról nem nyilatkoztak, hogy milyen a projekt uniós­ megítélése, illetve a támogatási kérelem megérkezett-e már Brüsszelbe. Erről Tarlós Istvánnak sincs információja. A fővárostól mindenesetre további, a projekt részleteit tartalmazó anyagokat kértek.

A delegációnak ezenfelül többek között bemutatták az 1-es villamos Kelenföldig tervezett meghosszabbítását, a Külső Bécsi útra építendő villamost, a csillaghegyi öblözet árvízvédelmét, az új hulladékhasznosító mű megépítését és a meglévő korszerűsítését.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető