galéria megtekintése

Tovább nyomoznak a belvárosi ingatlanbotrányban

8 komment


Bita Dániel

Hűséges kezelés Októberig meghosszabbították a nyomozás határidejét, azaz legalább másfél évig tart a rendőrségi vizsgálat a Rogán Antal V. kerületi polgármestersége idején eladott ingatlanok ügyében.

Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Október 21-ig meghosszabbította az ügyészség a belvárosi ingatlanügyben folyó nyomozás határidejét – közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője, miután az eljárás állásáról érdeklődtünk. Ez már a sokadik hosszabbítás a tavaly márciusban elrendelt, azaz így legalább másfél éven át tartó nyomozás során. Az viszont továbbra is kérdéses, hogy a rendőrség némi húzódozás után a magyar kriminalisztika legalaposabb vizsgálatainak egyikét folytatja-e, vagy csak kínos a hatóságoknak vádemelés nélkül lezárni az információnk szerint másfél tucat önkormányzati üzlethelyiség eladása miatt hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást, ezért húzzák az időt. A nyomozásról a rendőrség annak érdekeire hivatkozva nem adott bővebb tájékoztatást, csupán jelezte: az októberi határidő is meghosszabbítható.

Annyi biztos, hogy még a napokban is újabb dokumentumokat csatoltak a nyomozás irataihoz. A feljelentéseiről ismert Tényi István ugyanis azt a választ kapta a főügyészségtől, hogy a 159 ezer forintos négyzetméteráron értékesített Károly körút 22–24. alatti ingatlan ügyében már folyik nyomozás, így az annak eladásáról szóló beadványát továbbították a Nemzeti Nyomozó Irodához. (Tényi az után fordult az ügyészséghez, hogy a Népszabadság pert nyert a Kúrián a belvárosi önkormányzattal szemben, amely kifogásolta a százmillió forintos kedvezménnyel értékesített kiskörúti üzlethelyiség értékesítéséről szóló cikkünket.)

 

A nyomozati munka intenzitása a rendőrség korábbi magatartása miatt kérdőjelezhető meg. Juhász Péter, az Együtt alelnöke még 2014 decemberében tett feljelentést a Rogán Antal polgármesteri időszakában történt ingatlaneladások ­miatt, kifogásolva, hogy a bérlők rövid időn belül 30 százalék engedménnyel vehettek ingatlant a Belvárosban. Több konkrét eset mellett hivatkozott lapunk állítására, amely szerint 2008 és 2013 között 155 helyiség megvásárlásához csaknem négymilliárd forint kedvezményt adott az önkormányzat. Feljelentését a Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította, ám a Fővárosi Főügyészség hivatalból elrendelte a nyomozást.

A főügyészség felügyeleti és vád-előkészítési osztálya akkor ízekre szedte a rendőrség elutasító határozatát. Megállapította, hogy a nyomozóiroda nem szerezte be az üzlethelyiséget vásárló bérlők vételi kérelmét, a földhivatali iratokat, nem vizsgálta az ingatlanok továbbértékesítését, sőt azt sem, hogy az értékbecslések megfeleltek-e a jogszabályoknak.

A főügyészség jelezte: bár a szerződések határozatlan idejűek voltak, a bérlők rövid időn belül vételi nyilatkozatot adtak be, így „a bérlet valóban formálisnak tűnik, amelynek egyetlen célja (...) a vételárkedvezmény megszerzése lehet". Rá­adásul a vételár csak úgy volt csökkenthető, ha a vételi kérelmeket a vonatkozó rendelet hatálybalépése – 2009. január 26. – előtt nyújtották be. A határozatban megjelölt adásvételeknél ez a feltétel nem teljesült, ezért „a vételárcsökkentés jogalapja eleve aggályos (...), hiszen ha a vételárat nem a jogszabályoknak megfelelően csökkentették, az nyilvánvalóan vagyoni hátrányt eredményezhetett".

A rendőrség ezután nekikezdett ugyan a nyomozásnak, de egy különös véletlen folytán tudható, hogy a legszívesebben már rég le is zárta volna. A nyomozóiroda tavaly decemberben a belvárosi ingatlanügyben folyó nyomozás megszüntetéséről szóló határozattervezetet küldött a Fővárosi Törvényszékre, ahol a Rogán és Juhász közötti személyiségi jogi pert tárgyalják. Utóbb Pintér Sándor belügyminiszter egy parancsnoki vizsgálatra hivatkozva közölte: a dokumentum csak odakeveredett a többi irat közé, nem akarták elküldeni. Kár is volt, hiszen az ügyészség néhány nappal később ismét lesöpörte a nyomozástól szabadulni igyekvő rendőrség javaslatát, és negyedszer is meghosszabbította a nyomozás határidejét. Azóta ismét megtette.

Azt viszont a rendőrség hallgatása miatt nem tudjuk, hogy a nyomozók minden hasonló kudarc alkalmával lelkesen vetik-e bele magukat újra az általuk egy ideje már lezárni igyekezett nyomozásba, miután az eredeti és egy évvel később megismételt állításuk az volt: nem történt bűncselekmény.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.