Tóth Levente lesz a Népszabadság megbízott főszerkesztője

Júliustól megbízott főszerkesztőként Tóth Levente irányítja a Népszabadság szerkesztőségét – tudatta a Ringier Kiadó hétfőn.

A Ringier Kiadó hétfői közleménye szerint a Népszabadság Zrt. pénteki közgyűlése döntött arról, hogy átmeneti időtartamra Tóth Leventét, az egyik jelenlegi főszerkesztő-helyettest bízza meg a főszerkesztői feladatok ellátásával. Vörös T. Károly főszerkesztő határozott időre szóló szerződése 2011. június 30-án lejár.

Tóth Levente

Tóth Levente megbízatása a Népszabadság új főszerkesztőjének munkába állásáig tart, akit a kiadóvállalat pályázat útján akarja kiválasztani - írták.     

Tóth Levente 1967-ben született Kisterenyén. Az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Pályáját a Népszabadságnál kezdte, majd dolgozott a Világgazdaságnál, a Figyelőnél és a Napi Gazdaságnál. 2002-ben visszatért a Népszabadsághoz, amelynek gazdasági rovatát vezette 2010 elejéig. Akkortól a Népszabadság főszerkesztő-helyettese.     

Vörös T. Károly 2004 februárjától a lap főszerkesztője. A közlemény kitér arra, hogy irányítása alatt a napilap többször is megújult, és Magyarország egyik legjelentősebb politikai-közéleti online portálját alakította ki - tették hozzá.     

A Népszabadság Zrt.-nek a Ringier AG 70,4 százalékos, a Szabad Sajtó Alapítvány pedig 27,5 százalékos tulajdonosa, a fennmaradó hányad a szerkesztőség tagjainak tulajdonában van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.