Törvénytelenül vádolta az LMP-t a Jobbik

Jogszabálysértő volt a Jobbik kampányigazgatójának, Szabó Gábornak a közleménye a Lehet Más a Politika állítólagos nagykőrösi választási csalásáról - állapította meg egyhangúlag az Országos Választási Bizottság.

A kifogást a Lehet Más a Politika képviselője nyújtotta be; ebben azt sérelmezte, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom honlapján Szabó Gábornak 2010. március 12-én megjelent, "LMP-s választási csalót leplezett le a Jobbik Nagykőrösön" című közleménye azt sugallja, hogy a jelöltjük nyilvántartásba vételét azért utasította el a választási bizottság, mert bűncselekményre utaló jeleket talált.

Az LMP szerint a közlemény alkalmas a jelölőszervezet lejáratására, ezért kérték az OVB-t, állapítsa meg a jogsértést, tiltsa el a további jogsértésről a pártot és kötelezze a pártot a kifogásnak helyt adó határozat közzétételére.

Az OVB a kifogásnak helyt adott és megállapította, hogy a közleménnyel megsértették a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, mivel a közlés többet állít, mint amit a választási bizottsági döntések alátámasztanak, túlmegy a vélekedésen, illetve a véleménynyilvánítás szabadsága körébe tartozó kijelentéseken.

A Területi Választási Iroda vezetője kedden közölte az MTI-vel, hogy a Lehet Más a Politika (LMP) nagykőrösi jelöltjének, Földi Áronnak a helyi választókerületi bizottság által - eltérő írásmód miatt - elutasított 130 ajánlószelvénye közül 124-et érvényesnek mondott ki a Pest Megyei Területi Választási Bizottság.

Szép Tibor, Pest megye főjegyzője elmondta, hogy Földi Áron a napokban 786 ajánlószelvényt adott le az egyéni választókerületi bizottságnál, ám ebből „első körben" csak 625-öt fogadott el a testület. Az elutasított 161 cédula közül 130-at azért nyilvánítottak érvénytelennek, mert azokat eltérő írásmóddal, részben olvashatatlanul, illetve más-más tollal töltötték ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.