galéria megtekintése

Hagyó-per: Nem volt politikai nyomás

12 komment


Fekete Gy. Attila

Törvénysértően enyhe ítélet született a BKV-, azaz a Hagyó-per elsőfokú tárgyalásának végén, legalábbis a Központi Nyomozó Főügyészség szerint, amely az összes vádlott esetében fellebbez a verdikt ellen.

Hétfői, rendkívüli sajtótájékoztatóján Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője leszögezte: más, a sajtótájékoztatón meg nem nevezett hasonló ügyekben született ítéletekhez képest is

igen enyhének számít

a Kecskeméti Törvényszék döntése.

 

Az ügyészség álláspontja szerint közvetlen és közvetett bizonyítékok is alátámasztják a korrupció vádját. Arra az újságírói kérdésre, miszerint „annak ellenére, hogy Balogh Zsolt az eljárás kezdetén magára nézve is terhelő vallomásában tárta fel, miképpen adta át Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek egy nokiás dobozban a kenőpénzt, a bíróság előtt visszavonta-e ezen kijelentését", Keresztes határozott igennel felelt. Emlékeztetett rá, hogy Balogh a nokiás dobozos pénzátadásról nemcsak a nyomozóhatóságok előtt beszélt, hanem önként is kiállt vele a nyilvánosság elé. – Nem állíthatja, hogy azt is azért tette, hogy elkerülje a letartóztatást – jegyezte meg Keresztes.

A főügyész cáfolta, hogy üzent volna az ügyészség Demszky Gábornak, miszerint hagyja el az országot, mert vadásznak rá. Olvasták a volt főpolgármester interjúját, amelyben ezt állította, de nem tartották szükségesnek, hogy ez ügyben meghallgassák. – Akinek valóban üzennek, az általában hivatalosan is jelzi nekünk – tette hozzá.

Keresztes Imre
Keresztes Imre
Koncz György

Keresztes elmondta: nem volt maradéktalanul elégedett a nyomozással, s a vádelőkészítéssel. Amit lehetett, a per közben korrigáltak, kiegészítettek, beszerezték a hiányzó bizonyítékokat, sőt, ügyészt is váltottak a per folyamán. Mindezekkel együtt nem találtak olyan nyomozati hibát vagy hiányosságot, amely alapjaiban más megvilágításba helyezné az ügyet.

Arra a kérdésre, mivel magyarázható, hogy Demszky Gábor főpolgármestert még csak tanúként sem hallgatták ki sem a nyomozati szakban, sem a bíróság előtt, Keresztes azt mondta, hogy a törvény pontosan meghatározza, kiket lehet tanúként, illetve gyanúsítottként kihallgatni.

Demszky kihallgatására nem volt törvényes lehetőség.

Cáfolta ugyanakkor azokat az ügyészségi körökből származó szóbeszédeket, hogy a nyomozás egy kezdeti szakaszában Hagyónak alkut ajánlottak volna: valljon Demszkyre, és olcsóbban megússza.

– Sok információ idejekorán nyilvánosságra jutott, ami nagyban megnehezítette például bizonyos titkosszolgálati eszközök alkalmazását – jegyezte meg Keresztes, aki kérdésünkre elmondta: a nyomozás tanulságait levonják, hogy a jövőben hasonló ügyekben hatékonyabbak legyenek. Szavaiból kitűnt, arra ő sem számít, hogy a hasonló ügyekben a politika a jövőben visszafogottabban, a nyomozás érdekeire tekintettel szólal meg. Ezzel együtt állította:

semmiféle politikai nyomás nem nehezedett az ügyészségre a BKV–Hagyó-ügyben.

– A fellebbezés részleteiről a bíróság írásba foglalt ítéletének áttanulmányozása után döntünk – mondta Keresztes, hozzátéve: fenntartják korábbi álláspontjukat is: a vesztegetéseket a vádlottak bűnszervezetben követték el.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.