Beszívott törvénykezés: a beígért lex Tvrtko törölve

A negyed nyolckor felmerült ötlet fél tízkor már javaslat lehet a magyar parlamentben - derült ki reggel a TV2 Mokkájában. A vendéglátóhelyeken való dohányzás tilalmát felvető Heinz Tamás fideszes képviselő a népszerű tévés, Vujity Tvrtko kérdése alapján a kamerák előtt még javaslatot akart beterjeszteni, hogy a kocsiban se lehessen dohányozni, ha benne ül egy gyermek. Mire beért a parlamentbe, megváltozott a véleménye.

Heinz Tamás mégsem terjesztette be javaslatát, hogy ha gyermek ül valakinek a kocsijában, akkor a négykerekűekben se lehessen rágyújtani. Pedig a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában az egyébként soha nem cigarettázó Vujity Tvrtkokérdésére még olyan lázba jött, hogy azonnal fel is ajánlotta: ha a tévés felhatalmazza, két órán belül be is terjeszti módosító javaslatként a Parlament illetékes bizottságában.De nem így lett.

A képviselő érdeklődésünkre hétfőn este már úgy válaszolt, hogy a téma fel sem merült. Az eddig a javaslatot saját kezdeményezésként és a dohányzás elleni harcot személyes ügyeként előadó képviselő úgy nyilatkozott: tizenhatodmagával jegyzik a javaslatot és közösen úgy döntöttek, hogy nem kívánnak újabb frontot nyitni az intimszférával. – Vélt vagy valós indokkal nem kívánjuk csökkenteni a törvényjavaslat jelenleg nyolcvan százalékos támogatottságát – fogalmazott a képviselő.

Mondatainak az is lehet az üzenete: nem akarnak emiatt szavazatokat veszteni, de az is, hogy ennyire nem kívánnak beavatkozni az emberek életébe. A képviselő ugyanakkor elmondta, hogy kommunikációs kampányt terveznek a témában, s ha "megfelelő lesz a felháborodás", akkor beterjeszthetik a javaslatot. 

Vagyis a képviselő két óra alatt gondolta meg magát: negyed nyolckor még hevesen üdvözölte Vujity Tvrtko kérdését, s felhatalmazást kért, hogy ezt még aznap bevigye a parlament illetékes bizottságába. A felhatalmazást megkapta, de a javaslat mégsem kerül a T.Ház elé.

Tvrtko egyébként maga sem gondolta volna, hogy a kérdéséből javaslat lesz. - Nem törvényalkotási céllal tettem fel a kérdésemet, de figyelemmel fogom kísérni a javaslat sorsát - mondta lapunknak a riporter, akinek a javaslatát a csatorna hírműsora már Lex Tvrtko-ként emlegeti.

A beszélgetés jól példázza, miként megy a törvényalakotó folyamat a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. A sokakat izgató kérdés kifejtésekor Heinz Tamás képviselő elmondta: „ez egy össztársadalmi szenvedély, amiről le kell szokni"! Szerinte azért van itt a megfelelő pillanat, mert a lakosság nyolcvan százaléka támogatja azt, hogy ezt be kell vezetni, hiszen az a nemdohányzók védelméről szól.

A Riporter felvetette, hogy a szabály az Országgyűlésben is érvényes lesz-e? - utalva arra, hogy a törvényhozóknak eddig a saját maguk által hozott szabályokat sem sikerült betartani. - A Parlament is munkahely - vágta rá frappánsan a képviselő. Tvrtko még egyszer rákérdezett, erre már határozott igen volt a válasz, hozzátéve, hogy a Parlament nem pszichiátriai intézmény...

A következő riporteri kérdés arról szólt, hogy sokan az autókban dohányoznak, miközben a gyermek hátul ül a gyerekülésben, s mint ilyen, még védekezni sem tud. A riporter érezhetően a javaslat néhány fonákságára próbált meg rávilágítani, ám érezhető meglepetésére a képviselő így válaszolt:

- Amit ön mond az rendkívül tetszik nekem, és a mai napon fél tízkor ez máris a bizottság elé kerül ez a törvényjavaslat... Szívesen felvetném a bizottságban, amennyiben én ezt a know-how-t megkapom...

Tvrtko: - Mármint tőlem most?

Heinz: - Persze....

Tvrtko: - Tehát hogy ez annyira rugalmas, hogy most elmegy az ötletemmel és beterjeszti?

Heinz: - Ez nem ötlet, amit Ön mond, az egy édesapának a félelme. És gondolom, hogy személyes tapasztalat, amikor áll a piros lámpánál... A gyerekek ülnek a gyermekülésben, egy biztonsági csodában, közben pedig az édesapjuktól kapják a rákkeltő anyagot.

A know how az öné válaszolta a kérdező...

Vujity Tvrtko
Bernadett Szabó 2009.07.29. Digitális Vujity Tvrtko - újságíró, televíziós műsorvezető portré
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.