galéria megtekintése

Csaló is lehet polgármester – ez a Fidesz törvénye

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 11. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Sem a tisztsége nem szűnik meg, sem méltatlanság miatt nem kell leváltástól tartania vagy lemondásra készülnie Pusztaföldvár fideszes polgármesterének – derül ki a Békés Megyei Kormányhivatal tájékoztatásából, amelyet lapunknak Baranyi István ügyében adott.

Úgy tűnik, a fideszes törvények szerint költségvetési csaló is maradhat polgármester. Legalábbis erre utal a Békés Megyei Kormányhivatal állásfoglalása. Az pedig majd kiderül, a törvény vagy Lázár János az erősebb.

„A magam részéről azt gondolom, az a polgármester, aki költségvetési csalást követ el, méltatlan a hivatalára.” Ezt válaszolta Lázár hétfőn a parlamentben Harangozó Tamás szocialista képviselő kérdésére a költségvetési csalásban bűnösnek talált, és jogerősen kétmillió forint pénzbüntetésre ítélt pusztaföldvári polgármester, dr. Baranyi István ügyében. Lázár válasza teljesen ellentétes mind a Békés Megyei Kormányhivatal, mind Simonka György fideszes országgyűlési képviselő álláspontjával.

Sem a tisztsége nem szűnik meg, sem méltatlanság miatt nem kell leváltástól tartania vagy lemondásra készülnie Pusztaföldvár fideszes polgármesterének – ez derül ki ugyanis a Békés Megyei Kormányhivatal tájékoztatásából, amelyet Baranyi István ügyében adott lapunknak. Gyimesi Ádám, a kormányhivatal sajtóreferense hangsúlyozta: a jogerős másodfokú ítéletet még nem foglalta írásba a bíróság, ezért azzal kapcsolatban nem tud állást foglalni a kormányhivatal.

 

A kormányhivatal szerint a jogerős ítélet kézhezvétele után három nappal lesz köteles tájékoztatni a hivatalt és a képviselő-testületet a pusztaföldvári polgármester. Az önkormányzati törvény 38. paragrafus 1. bekezdése alapján méltatlanság miatt a képviselő-testületnek van döntési jogköre arra, hogy határozatban szüntesse meg a polgármester megbízatását, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. Ha az ítéletben nem letöltendő szabadságvesztés szerepel, az nem alapozza meg a méltatlanság fennállását.

E törvényi feltételek fennállását a pusztaföldvári képviselő-testületnek kellene vizsgálnia, és arról határozatot hoznia. Helyi forrásokból úgy tudjuk, a méltatlanság kimondásának azért is kevés az esélye, mert a jelenlegi héttagú testületből a polgármestert és három képviselőt ítélt jogerősen pénzbüntetésre a Gyulai Törvényszék.

Állóháború. Simonka György szónokol
Állóháború. Simonka György szónokol
Máthé Zoltán / MTI

Megkérdeztük Baranyi Istvánt, ragaszkodik-e a kormányhivatal álláspontja szerint jogilag védhető tisztségéhez, vagy inkább Lázár János véleményét veszi figyelembe, és lemond. A polgármester írásban kérte a kérdést, de nem válaszolt rá. Szerdára ígért reakciót Lázár János hétfőn elhangzott véleményére a Békés Megyei Kormányhivatal. Simonka György országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, akinek a fideszes polgármester már az elsőfokú eljárás idején bejelentette az ellene folyó büntetőpert, kérdésünkre azt felelte: tudomása szerint a Kúrián van az ügy.

Ebből annyi igaz, hogy Baranyi István úgy nyilatkozott, törvényességi felülvizsgálatért a Kúriához fordul, de az ítélet jogerős. Az ügy azért sem lehet a Kúrián, mert az írásbeli ítéletet még az elítéltek sem kapták kézhez. „Miután a Kúria döntött, utána tudunk mi ezzel foglalkozni” – fogalmazott Simonka György. Mit gondol arról, hogy Lázár Jánosnak a Kúria döntése előtt is van véleménye az ügyről? – kérdeztük. „A Kúria döntése után én is megfogalmazom a magánvéleményemet, meg a hivatalosat is” – válaszolta Simonka György.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.