galéria megtekintése

Törvényt is adnának az Orbán-közeli üzlethez a parlamenti botrány után

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 16. számában
jelent meg.


Marnitz István
Népszabadság

Egy Orbán-közelinek tartott befektetőcsoport érdeklődik a villanyoszlopokon lévő hirdetések jogai iránt, amelyek jelenleg az Esma Zrt. tulajdonában vannak. Mivel a tevékenységet 2012 óta törvény tiltja, a vevő sejthet valamit ennek várható esetleges feloldásáról.

Lapunk több forrásból származó, egybehangzó információi szerint az Esma plakátcég tárgyalásokat folytat a tulajdonában lévő villanyoszlop-, kandeláberreklámok jogainak eladásáról. A vevőjelölt magyar tulajdonú társaság, amelynek hátterében egyes piaci szereplők a kormányfőhöz közel álló Habony Árpádot és Garancsi Istvánt sejtik.

Egy ilyen ügylet azért lehet különösen figyelemreméltó, mert a parlament három éve egy botrányos törvénymódosítással – a politikai tartalmúakat leszámítva – megtiltotta az oszlopokra kihelyezett reklámokat.

Akkori pletykák az ügy hátterében az Orbán Viktorhoz akkor még nagyon közel állónak számító Simicska Lajost sejtették, aki úgymond így akarta volna lenyúlni a közterületi reklámtorta eme szeletét is. Az idők szavát megértve az Esma állítólag több körben folytatott is tárgyalásokat a jogok értékesítéséről. Ám – vélhetően a sikertelen alku miatt – ez mindeddig nem járt eredménnyel.

 

Piaci vélekedések szerint csak olyanok akarhatják most megvenni az Esmától a jogot, akik

kellőképpen bensőséges kapcsolatokat ápolnak a Fidesszel, legalábbis információjuk lehet a tilalom várható feloldásáról,

vagy akár maguk is képesek lehetnek elérni azt. Úgy tudjuk, az ügylet keretében a kihelyezés teljes infrastruktúrájával együtt akár maga az Esma Zrt. is gazdát cserélhet, de a céghez köthető egyéb közterületi hirdetések megmaradnának Bleuer István fő tulajdonosnál és társainál. Első, puhatolózó kérdésünket, miszerint van-e értékesítés alatt álló érdekeltsége, Bleuer István néhány hete írásban külföldi útjára hivatkozva elhárította, az ezt követő konkrét felvetésünkre pedig már nem felelt.

Az Esma bemutatkozó lapján az áll, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény tiltó passzusai miatt, „bár a villanyoszlopok oszlophasználati jogával továbbra is kizárólagosan az Esma Zrt. rendelkezik”, pillanatnyilag nem helyez ki ilyen reklámokat. Forrásaink megerősítették, hogy ezeket a kizárólagos és akár évtizedes hatályú szerződéseket az Esma még a 90-es években kötötte az áramszolgáltatókkal. Az ügy egyik ismerője a villanyoszlopos hirdetésekre évi milliárdos haszonnal kecsegtető üzletágként emlékezett. (Azóta a legnagyobb pénzt hozó belvárosi kandeláberek önkormányzati résztulajdonba kerültek.) Szakértők elismerték, hogy a hőskorban talán tényleg nem volt mindig minden rendben a szakhatósági engedélyekkel, de a teljes tilalom továbbra is messze eltúlzott hivatali reakcióként hat.

A lehetséges vevők pontos kilétét illetően forrásaink nem mertek találgatásokba bocsátkozni. Mint mondták, a köztéri reklámok területén dolgozó szakemberek egyike sem ismert Habony Árpád vagy Garancsi István strómanjaként. Ez olyan külsős befektetőt valószínűsít, amely pénzügyi befektetőként a jogokhoz járó szakértelmet is megvásárolva szeretne a szép summával kecsegtető lehetőséghez jutni. Kissé bonyolítja a helyzetet, hogy az Esma egyik társtulajdonosa, a megkeresésünkre nem reagáló Tóth József – Garancsihoz hasonlóan – közel áll Hernádi Zsolt Mol-vezérhez és Csányi Sándorhoz, az OTP Molban is alelnöki tisztséget betöltő elnök-vezérigazgatójához.

Itt az idő, hogy a Fidesz visszaadja, amit elvett?
Itt az idő, hogy a Fidesz visszaadja, amit elvett?
Kurucz Árpád / Népszabadság

Az Opten-cégadatbázis tanúsága szerint a közterületi reklám piac egyik legfontosabb szereplőjének számító Esma eredményessége évek óta egyre romlik, 2009-ben még közel egymilliárdos hasznot zsebelhetett be, de a társaság 2013-ban már több mint kétszázmillió mínuszt volt kénytelen elszenvedni. (Az Esma további társtulajdonosa a spanyol Mirpasa és Börcsök Dezső egykori Elmű-vezér családja.) Ez tehát akár sürgetheti is az adásvételt. Mivel Bleuer István baloldali kötődésű üzletemberként ismert, volt, aki úgy fogalmazott: amíg nála vannak a jogok, a mostani kurzus aligha oldja fel a tilalmat. Emiatt az ügylet létrejötte még továbbra sem borítékolható. Azt a piaci pletykát, hogy az adásvétel „áron alul” köttetne meg, az eladóhoz közel állók határozottan cáfolták.

Egyelőre tehát minden az alku sikerességén áll vagy bukik.

A 2012-es módosítást jegyző nemzeti fejlesztési tárca lapunkat az ügy kapcsán arról tájékoztatta: a parlament közlekedésbiztonsági okokból döntött a közúti reklámtáblák számának jelentős csökkentéséről, ami a 2013-as pontosításokkal jelenleg is érvényben van. További változtatást indokló körülmény azóta nem merült fel, ezért ilyet nem terveznek és nem készítenek elő.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.