Amikor pár héttel ezelőtt egy háttérbeszélgetésen azt mondta a kormánypárt fontos politikusa, hogy a Fidesz számára az alkotmányozással jöhet el Sztálingrád, őszintén szólva hitetlenkedve fogadtam a borús jövendölést - írja legfrissebb blogbejegyzésében Török Gábor. Az elemző szerint, "ha magában tekintünk a folyamatra, nehéz megérteni, hogy miért lenne önveszélyesebb az alaptörvény elfogadása, mint a zsákmányelv tudatos alkalmazása, a magánnyugdíjpénztári pénzek államosítása, az alkotmánybírósági jogkörök csorbítása, az egykulcsos adórendszer bevezetése vagy éppen az a kiadáscsökkentő csomag, amelynek a részletei éppen a napokban kerülhetnek nyilvánosságra. Az alkotmányozás ezekhez képest számomra politikai sikertörténetnek látszott: a politikai eliten kívül szinte semmilyen érdeket nem sért közvetlenül és nyilvánvalóan, ráadásul a végén garantált a látványos siker, az új alaptörvény elfogadása".

"Ma azonban már érteni vélem, hogy mire gondolhatott akkor az a kormánypárti politikus. A következő hetekben a magyar parlamentben az ügy fontosságához méltó médiaérdeklődés mellett 263 Fidesz-KDNP-s és 46 jobbikos képviselő megtárgyalja az ország sorsát akár hosszú távra is meghatározó dokumentumot. A törvényhozásban kínosan hosszú órákon keresztül fognak önmagukban, egymással vitázni a kormánypárti politikusok, ellenérveket pedig kizárólag egy olyan párt képviselői fogalmaznak majd meg, amely párt közjogi elképzeléseit - s ebben a másik két ellenzéki frakciónál távolabb áll a Fidesztől - a történeti alkotmányra és a Szent Korona-tanra való támaszkodás jellemzi leginkább. A folyamat végén pedig elfogadásra kerül majd egy olyan alaptörvény, amelyet kizárólag a kormánypárti frakciószövetség politikusai írtak és szavaztak meg - az ellenzék két pártjának távolmaradása miatt a kormányoldalnak még arra sem lesz igazán lehetősége, hogy legalább szépészeti megfontolásokból beemeljen a szövegbe egy-két máshonnan érkező javaslatot" - véli a politológus.

Török Gábor szerint ezen a ponton persze el lehetne merengeni azon, hogy vajon a kormányoldal gesztusokat nem ismerő kétharmados erőpolitikája vagy az ellenzék dacos revansvágya vezetett-e inkább oda, hogy az új alkotmányt ilyen méltatlan körülmények között tárgyalja meg a parlament. "Ha komolyan vesszük a törvényhozó munkát, a közel másfél millió választó voksával a parlamentbe küldött szocialistáknak és elempéseknek kötelességük lenne érveiket a Ház falai között ismertetniük. Mégis azt kell mondanom, hogy az első hibát a Fidesz követte el, már csak amiatt is, amit amúgy ellenzékben maguk is mindig mondani szoktak: az együttműködésben a legnagyobb felelősség a kormányé, mert érdemi gesztusokat csak ők tehetnek. Tartalmi és taktikai okokból egyaránt rosszul döntött a kormányoldal: bölcsebb és megfontoltabb politikával teremthetett volna olyan körülményeket az alkotmányozáshoz, amelyek között az ellenzék - de legalább az elmúlt nyolc évre hivatkozva nem kiátkozható LMP - egyszerűen nem dezertálhatott volna" - hangsúlyozza az elemző.

"Nem tette meg, talán politikájából következően nem is tehette meg. Így azonban az, ami a kétharmados felhatalmazással rendelkező második Orbán-kormány egyik legszebb, a kormányoldal elkötelezett támogatóinál sokkal szélesebb kör számára is szimbolikusan átélhető sikere lehetett volna, ebben a környezetben villámgyorsan átértelmeződhet, ráadásul önmagába sűrítheti a korábbi események tanulságait, és minden eddiginél látványosabban mutathatja meg a kormány politikájának árnyoldalait. Nem, nem hiszem, hogy a kormánnyal kapcsolatos vélemények megváltoztatásában az alkotmányozás kiemelt jelentőségű lenne - ilyesmire elsősorban azok a lépések alkalmasak, amelyek közvetlenül érintik a választókat. Egy ilyen nagy figyelmet kapó esemény azonban kiváló alkalom arra, hogy akár az elégedettséget, akár az elégedetlenséget megfogalmazza és olykor megindokolja. Miközben tehát a kormánypárti politikusok beleírják saját nevüket az alkotmányba, az elbizonytalanodott, csalódott, kiábrándult választók kapnak egy erős, sokak által értett érvet amúgy már meghozott, de talán még nem is tudatosult döntésükhöz" - emeli ki a politológus.

"Alkotás vagy gátlástalanság? - kérdeztem a már többször emlegetett tavaly júliusi cikkemben. Most úgy tűnik, hogy pontosan az a politikai esemény, amely korábban a leginkább alkalmasnak látszott az alkotás, a teremtő cselekvés bemutatására, demonstrálhatja legvilágosabban a más véleményeket rutinból ignoráló, akarnok egyoldalúságot. Rossz, ha így történik: az országnak biztosan, de szerintem hosszú távon a kormánynak is" - írja blogjban Török Gábor.