Török Gábor: Schmitt Pál ezt nem élheti túl

"Schmitt Pál plágiumbotrányához hasonló ügyet – ha igaz, amit a hvg.hu állít – egy köztársasági elnök nem nagyon élhet túl. Akár lemond, akár nem, politikai karrierje halálos sebet kap, működése ellehetetlenül. Meggyőződésem, hogy a magyar államfő számára – akinek hivatala az újság állításait ugyan visszautasította, de eddig érdemben nem cáfolta – a leghelyesebb lépés a távozás lenne, ezzel megóvhatna még valamennyit saját arcából és hivatala tekintélyéből. Sokan azt gondolják, hogy a végtelenül lojális elnök lemondása már csak Fidesz hatalmi érdekei miatt sem történhet meg. De vajon igaz ez?" – teszi fel a kérdést Török Gábor.

"Nem, nem arra gondolok, amit többen állítanak, hogy az államfő számára kínos ügyet maga a Fidesz hozta elő, mert változást szeretne az elnöki poszton. Ha nem romlott el a távirányító kikapcsoló gombja, a Fidesznek minden eszköz a rendelkezésére állt, hogy – ha egyáltalán van ilyen politikai szándék – a háttérben megkérje Schmitt Pált a lemondó nyilatkozat aláírására. Ehhez nem kellett egy olyan ügy, amely a jelölő párt és a jelölő kormányfő számára is felettébb ártalmas, kellemetlen. Szinte biztosra vehető, hogy ez a forgatókönyv kizárható: a Fidesz egészen biztosan nem volt érdekelt abban, hogy ilyen módon váljon üressé az elnöki szék" – írja legfrissebb blogbejegyzésében Török Gábor.

"Fontos látnunk azt is, hogy egy ilyen botránynak a politikai elitben nagyobb a hatása, mint a széles közvéleményben. A választók természetesen érzékenyebbek a lopás és csalás klasszikus eseteire, de a döntően egyetemet végzett, a fokozatszerzés körülményeivel tisztában lévő szereplők világosan tudják, hogy mekkora botrány egy ilyen plágium. Biztos vagyok abban, hogy a Fidesz vezetői, tanácsadói és értelmiségi támogatói számára ebben az ügyben sokkal kevesebb a mentő körülmény, mintha ez egy más természetű politikai támadás lenne. Tapasztalataim szerint a konzervatív, jobboldali véleményvezérek számára is pont annyira védhetetlen az ügy, mint bármilyen más világnézetű kollégáiknak" – hangsúlyozza az elemző.

"Nem tartom véletlennek tehát, hogy a Fidesz a botrány kirobbanása óta egyelőre nem nyilvánult meg. Az elvi-morális véleményükben nem kételkedem, a kérdés csak az, hogy hatalmi-politikai szempontokból ez az álláspont nyilvánosan vállalható-e. Nem kérdés, hogy maga az ügy árt és ártalmas a kormánynak, az azonban már vitathatóbb, mérlegelés tárgyát képezheti, hogy a botrány kirobbanása után – tehát: ha már szándékuk ellenére előkerült – mi lenne jobb, hasznosabb a Fidesznek. Márpedig ez a gondolkodás döntő lehet: ha a Fidesz megvonja a bizalmat, Schmitt Pál biztosan távozik" – véli a politológus.

"A lemondás kínos, kellemetlen, politikai ára van. Észre kell azonban vennünk, hogy lehet akár haszna is a kormányoldal számára: egyrészt megszabadul a botrány miatt teherré vált politikustól, másrészt pozitív példát mutat („következmény”) és harmadrészt – ez lenne a legfontosabb és politikai szempontból talán legerősebb érvem – további két évvel meghosszabbítja a mostani kétharmad általa választott államfő mandátumát. Azaz: nem 2015-ben, a következő parlamenti ciklus elején, hanem 2017-ben, a ciklus vége felé érne csak véget a Fidesz–KDNP által választott elnök hivatali ideje. Ha 2014-ben esetleg kormányváltás lenne, ennek azért komoly jelentősége lehet" – emeli ki az elemző.

"Szerintem ez elég súlyos érv ahhoz, hogy a Fidesz – ismétlem: ha már így alakult – erősen elgondolkozzon..." – így Török Gábor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.