A szemünk előtt kialakuló irányított kapitalizmus nem fér össze a jogállammal – Tölgyessy Péter foglalta össze ekképpen a kormány alkotmány- és struktúraátalakító törekvéseinek tapasztalatait. Az SZDSZ egykori elnöke, majd 8 évig a Fidesz képviselőjeként tevékenykedő jogász a Mérlegen az Alaptörvény című kötet tegnapi budapesti bemutatóján beszélt, jobbára fiatal pályatársakból és jogászhallgatókból álló, buzgón bólogató és jegyzetelő hallgatóság előtt.

Tölgyessy szerint Magyarország jelenlegi drámája annak a válságnak az állandósulását jelzi, amely az utóbbi 40 évünket jellemezte. Bár a rendszerváltás központi gondolata a nyugatos felzárkózás volt, valójában csak a leszakadásunk nőtt – utoljára Mária Terézia korában voltunk annyira lemaradva Ausztriától, mint most, és Európa notórius rossz tanulói is rendre elhúznak mellettünk, miközben egy súlyosan frusztrált, torz értékvilágú társadalommá váltunk, amelyet még átfogóbb csalódás-élmény jellemez, mint a szomszédos Ukrajnát. A 2010-es földindulás erre a csalódástömegre, illetve a kudarcaink okaként azonosított politikai állóháborúra adott válasz volt, a választók és az új hatalom részéről is.

– 1953 óta állandóan reformok és megtorpanások ismétlődő ciklusaiban élünk, többször átélve, hogy amikor végre jól csinálunk valamit, akkor a "külföld" beavatkozik. Az új kormány egyik alapállítása az volt, hogy ezen most változtatunk: rendezzük be a gazdaságot úgy, ahogy nekünk jó, ne törődjünk a külföld elvárásaival, a legfontosabb cél az őrségváltás a gazdasági elitben. Csakhogy ezt a váltást a jogbiztonság alapján nem lehet végrehajtani, mert folyamatosan ütközik a jogállami konstrukciókkal – hangsúlyozta. 

Orbán olyan alkotmányos rendszert képzelt el, amelyben nem a jog, hanem az ügy ("Magyarország megmentése") a rendező elv, a viszonyulási pontok pedig nem jogi normák, hanem a hatalom által pozícióba emelt személyek. A lényeg: a kormánynak ne kelljen végre attól félnie, hogy négy év múlva elzavarják, és minden kezdődik elölről. Miközben a jogrendszer alapszerkezete szinte változatlan maradt, több mint kétszáz ponton nyúltak hozzá a közjogi struktúrához úgy, hogy minden változás ebbe az irányba mutatott. A szándék egyértelmű: amíg ez a kormány van hatalmon, baráti legyen a viszony a legfontosabb posztokon ülőkkel, ha pedig véletlenül mégis bukik a kormány, akkor azonnal a legkeményebb fékek és ellensúlyok érvényesüljenek, hogy visszarántsák az országot a "helyes" irányba.  – Magának a jognak egyre kisebb a szerepe a hatalom gondolkodásában. A politikai akarat az első: minimális politikai célokért képesek akár az alkotmányt is módosítani.

Mint Tölgyessy kifejtette, ez látványos elhajlás a nyugatos társadalomfejlődés alapjaitól: ott a személyes hatalomtól a jog és az intézmények uralma felé tartanak, mi viszont a személyes hatalom felé haladunk, egy konkrét személyre szabott rendszert építve. Tölgyessy Péter szerint ez a hatalmi modell jellegzetesen keleti, mint ahogy a dekadens nyugattól megkülönböztetett "munkaközpontú, erkölcsös társadalom" is orosz gondolkodóknál bukkan föl a leggyakrabban. 

Az új alkotmányos berendezkedésnek három központi eleme van. Az elsőt a szimbólumok jelentik: nem az a fontos, amit az alaptörvény az alapjogokról ír, hanem a preambulum, ami rögzíti, hogy mit akar a kétharmad. Az alkotmány nem hatalomkorlátozó normarendszer többé: az új hatalom nem szereti a korlátokat. A második pillér a leválthatatlanság: minden szabálynak azt a célt kell szolgálnia, hogy a kormányt nehezen lehessen elküldeni (harminc olyan ponton változott például a választójogi rendszer, amelyek mind a hatalomváltást nehezítik). A harmadik pedig a tartósság: a jelenlegi hatalom társadalom- és gazdaságpolitikai krédóját is bele kell írni az alkotmányba, nehogy később bárki megváltoztathassa (ez a nyugati világban merőben szokatlan megoldás, hiszen így a szavazók többsége később sem szabhat új irányt az országnak). 

Tölgyessy úgy látja: a három pillér látszólag a stabilitást szolgálja, valójában azonban végzetesen ingataggá teszik a hatalmat. – Az a berendezkedés tud tartós maradni, amelyben az ellenzék nem a rendszer ellenzéke, hanem a kormányé. Ha a hatalomváltáshoz rendszert kell váltani, az destabilizálja a konstrukciót: amíg fennmarad a szabad választások rendszere, bármelyik kormányváltásból rendszerváltás lehet.

Tölgyessy Péter szerint csak az a rezsim képes konszolidálni a helyzetét, amelyben az ellenzék is megtalálja a helyét. Ahol a miniszterelnök távozásától közvetlenül tízezrek egzisztenciája függ, ott nincs mód konszolidációra.

Tölgyessy úgy véli: a megoldás egy magyar, de egyértelműen nyugatos – vagyis az alkotmányos, jogállami, kapitalista konszenzuson belüli – modellre van szükségünk, ez lehet az ország esélye. A jogtudós úgy vélekedett: reménykeltő, hogy a jogász szakma ellenáll az alkotmánycsorbító lépéseknek – hatékonyabban és következetesebben, mint az ellenzék –, ezek szerint az elmúlt 25 év alkotmányos, jogállami fejlődése mégsem szakadt meg.

Kontra, rekontra

Tölgyessy kormány- és alaptörvény-kritikáját Dienes-Oehm Egon, a mostani kormánytöbbség által jelölt alkotmánybíró igyekezett megkontrázni. Szerinte 2010-ben gazdasági szükséghelyzet, államcsődveszély volt, ami igenis indokolttá tett rendkívüli intézkedéseket, például az Alkotmánybíróság kitiltását a közpénzügyekből. Úgy fogalmazott: a szabadversenyes gazdasági modellünk megbukott, át kellett hogy adja a helyét az erős kézzel vezérelt centralizált piacgazdasági modellnek.

Az alkotmánybíró szavaira reagálva Sólyom László úgy érvelt: valódi szükséghelyzet és tényleges államcsőd nem 2010-ben, hanem 1990-ben volt, az alkotmánybíróságnak vagy a kormánynak mégsem jutott eszébe az új alkotmány felfüggesztése. – Akkor nem szabadságharcot vívtunk Európa ellen, hanem igyekeztünk bebizonyítani Európának, hogy a megelőző 40 év ellenére képesek vagyunk kulturáltan és alkotmányosan viselkedni – hangsúlyozta az AB első elnöke.