Tojással dobálták meg Balog Zoltánt

A svájci hírügynökség szerint verekedés tört ki a zürichi konferencián, egy rendőr könnyebben megsérült, egy tüntetőt előállítottak.

Az emberi erőforrások minisztere a Zürichi Egyetemen tartott előadást a romakérdésről pénteken késő este, amikor mintegy 30 tüntető félbeszakította a konferenciát tiltakozásul a magyar miniszter és az általa képviselt politika ellen. A tüntetés szervezői szerint Magyarországon nyílt hátrányos megkülönböztetés sújtja a roma kisebbséget, terjed a romaellenes retorika és az erőszak - írta a Gépnarancs.

A rendőrség akkor avatkozott közbe, amikor a demonstrálók tojással dobálták meg a minisztert. A svájci hírügynökség szerint verekedés tört ki, és egy rendőr könnyebben megsérült, egy tüntetőt pedig előállítottak.

Az incidensről a svájci sajtó beszámolt, az MTI híradásából viszont kimaradt. A magyar hírügynökség csak ennyit közölt a miniszter svájci tárgyalásairól szóló hírben:

“Az egyetemi előadást – amely szintén a magyarországi roma integrációról szólt – médiafelhajtás és szigorú biztonsági intézkedések kísérték. A hallgatóság 150-200 emberből állt. A beszédet vastapssal jutalmazták, voltak, akik tiltakoztak – mondta a miniszter. Az egyetemre annak Európai Intézete és a joghallgatók egyesülete hívta meg – tette hozzá.”

Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat elnöke Lázár Jánossal jattol Orbán Viktor, Balog Zoltán és Varga Mihály társaságában
Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat elnöke ,Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a Cigányügyi Egyeztető Tanács ülésén. 2013.05.07. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.