Tóbiás, Józsa, Lukács, Harangozó lesznek az MSZP-frakció új arcai

A szocialista képviselőcsoport régi-új vezetője mellé három új frakcióvezető-helyettest választanak a következő napokban, utóbbiak ismert, de a médiában eddig keveset szereplő politikusok lesznek – tudta meg a Népszabadság.

A frakcióelnökség megújítását Mesterházy Attila pártelnök jelentette be a múlt szombati kongresszuson. Ezzel visszaáll az a régebbi rend, hogy a frakcióvezetőnek lesz egy általános helyettese és három másik területfelelős helyettese is. A képviselőcsoport vezetője bizonyosan Mesterházy Attila marad, az általános helyettesi posztot Tóbiás József kapja és tartja meg ezzel együtt a frakcióigazgatói széket is. Hozzá tartozik majd még a társadalompolitikával és fenntartható fejlődéssel foglalkozó kabinetek munkájának koordinálása is.

A három további helyettes lapunk értesülései szerint Józsa István, Lukács Zoltán és Harangozó Tamás lesznek; utóbbi kettő egyben megyei pártelnök is. Józsa Istvánhoz a gazdasági terület tartozik majd, Lukács viszi az önkormányzati és humán szakpolitikai kérdéseket, Harangozó Tamás pedig – aki legutóbb az alapszabály-módosítás végigvitelével szerzett külön elismerést – a rendészet, a közjogi és alkotmányügyi terület felelőse lesz.

Ez a névsor abból a szempontból mindenképpen érdekes, hogy Harangozó kivételével mindegyik régi-új vezető korban idősebb Mesterházynál, vagyis az újítás nem életkorfüggő. Úgy tudjuk, hogy a Józsa-Lukács-Harangozó hármas feladata elsősorban a médiában való szereplés, az Orbán-kormány kemény kritikájának karakteres vitele lesz. A tisztújítással együtt bizottsági helyek is módosulhatnak: várhatóan új feladata miatt Józsa István átadhatja a gazdasági bizottsági alelnöki posztját; ez utóbbit feltehetően Burány Sándor kaphatja meg. Felmerült korábban, hogy Ujhelyi Istvánt is esetleg lecserélik a parlamenti alelnöki poszton, de bennfentes forrásaink ezt határozottan cáfolták.

Mint azt korábban megírtuk: a korábbi két frakcióvezető-helyettes közül Szabó Vilmos a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöki posztját kapja meg, Puch László pedig marad pártigazgató. Utóbbi információink szerint már a kongresszus előtt jelezte lemondását Mesterházynak, de hivatalosan csak a hétfői frakcióülésen közölték a döntést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.