Több tízmilliós alpolgármesteri jutalmak Debrecenben - de miért?

Nyilvánosságra hozta a Debrecenben 2002 és 2011 között az önkormányzati vezetőknek a fizetésükön felül kifizetett jutalmak listáját a Jobbik helyi szervezete. Kósa Lajos magyarázkodni kényszerült.

Az adatok szerint a legtöbb jutalmat - 35,7 millió forintot - Pajna Zoltán gazdasági ügyekért felelős fideszes alpolgármester kapta, 30,5 milliót kapott Halász D. János, a  város volt oktatási alpolgármestere, míg a nyilvánosságra került lista szerinti harmadik legnagyobb összeget - 17,4 milliót - Turi Gábor volt kulturális alpolgármester vette föl 2002 és 2007 között.

Kósa Lajos polgármester 2002 és 2004 között kapott összesen 14,4 millió forintot. A párt közleménye kitér arra is, hogy Szekeres Antal, Debrecen jegyzője tavaly állítólag 2,2 millió forint jutalomban részesült.

A lista egyik érdekessége, hogy 2011-ben Somogyi Béla kulturális alpolgármester állítólag 1,7 millió forint jutalmat kapott, ami annak fényében különösen furcsa, hogy Debrecenben több kulturális intézménytől forrásokat vonnak el.

A jutalmakkal kapcsolatban Debrecen város jegyzője, Szekeres Antal lapunkat pár hete arról tájékoztatta, hogy a cívisvárosban 2002 és 2010 között összesen 1,6 milliárd forint jutalmat fizettek ki. Mint fogalmazott, ennek "mértéke egy önkormányzati dolgozóra vetítve a 9 év átlagában bruttó 280 ezer forint/fő/év" volt.

A sajtótájékoztatóra reagálva Kósa Lajos polgármester ma közleményt adott ki, amelyben többek között ez olvasható: "Debrecen önkormányzata az elmúlt tíz évben a jogszabályoknak mindenben megfelelő, a város teljesítményéhez és teherbíró képességéhez igazodó jutalmazási gyakorlatot folytatott mind a hatszáz dolgozója vonatkozásában".

Szerinte a sajtótájékoztatón elhangzott olyan információ, amely "félrevezető", mert a 2002 és 2011 közötti bruttó 1,64 milliárd forint jutalmat a polgármesteri hivatal hatszáz dolgozója részére fizette ki a város 10 év alatt, ellentétben "azzal a képtelen állítással, amely azt sugalmazza, hogy ezen összeget kizárólag az önkormányzat vezetői kapták". Hozzátette: 2005 óta a város polgármestereként jutalmat nem vett fel, de helyesnek tartja, hogy a város tudja jutalmazni a jó teljesítményt nyújtó munkatársait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.