Több párttal együtt tartaná a békenapot a fővárosi MSZP

Az MSZP budapesti szervezete idén is megtartja május 9-én a békenapot, ahová a demokratikus ellenzék pártjait is meghívták.

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, fővárosi frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján a demokrácia válságáról beszélt és azt mondta: olyan emberek vezetik Magyarországot és Budapestet, akik "hol egyértelműen, hol összekacsintva a szélsőjobbal hajlamosak nyitottságot mutatni radikális nézetek" felé. Olyan emberek vannak hatalmon, akik a "nyitottságot, a kulturális és társadalmi sokszínűséget arroganciára és kirekesztésre cserélték" - fogalmazott.

Az ellenzéki politikus szerint a békenap a csendes többségnek szól, akik nem akarják, hogy az országot a szélsőségek felbukkanása fémjelezze a világban, és elvágják az országot Európától. Hozzátette: a rendezvény egyben a győzelem napja is. Reményének adott hangot, hogy a demokratikus együttműködés békés, kiszámítható országot, normális Budapestet teremt.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke megjegyezte: 2014-hez közeledve különösen fontos, hogy a demokratikus erők közösen tegyenek hitet az antifasizmus és az európai elkötelezettség mellett. Jelezte, kezdeményezték, hogy közösen vegyen részt a második világháború európai befejezésének napja alkalmából rendezendő fáklyás felvonuláson az Együtt 2014, a Párbeszéd Magyarországért, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szövetségben Együtt Magyarországért és a Magyar Liberális Párt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.