Több tízezren nem kaptak fizetést

Több tízezer egészségügyi dolgozó – főként a részmunkaidőben, szerződéssel, nyugdíj mellett foglalkoztatott ápolók, mentő szakdolgozók - nem kapott időben bért, tudta meg a Népszabadság.

 A Magyar Államkincstár informatikai rendszerének átalakítása miatt több tízezer egészségügyi dolgozó – főként a részmunkaidőben, szerződéssel, nyugdíj mellett foglalkoztatott ápolók, mentő szakdolgozók - nem kaptak meg időben bérüket, másokat pedig arról tájékoztattak körlevélben, hogy a december másodikán esedékes fizetésük kifizetése késhet.

 Az Országos Kardiológiai Intézet öltözőjében volt olyan nővér, aki sírva fakadt arra körlevélre, melyben a menedzsment jelezte, hogy a decemberi kifizetés vélhetően nem érkezik meg a hónap második munkanapján. Egyikük, aki gyerekét is egyedül neveli, azért volt vigasztalhatatlan, mert mint mondta: fogalma sincs, mi lesz a számláikkal, részleteikkel. Ezeket nem tudják időre teljesíteni, késedelmi pótlék, kamat pedig nincs benne a bérében. De azt sem tudja, miből fizeti ki az iskolai és az óvodai étkezést.

A közösségi portálokon már szombaton számos bejegyzés volt olvasható az elmaradt kifizetések miatt.

„Egyszerűen felháborítónak tartom, hogy az ember bejár dolgozni a másod, harmad állásába és nem fizetik ki. November 22-e van, nem sikerült utalni, senki nem tud semmit, hogy mikorra várható a pénz. Kérdezem én, miért is kell nekünk 'ingyen' dolgozni? Nem tudom, hogy ez meddig mehet még tovább?” - írja egy egészségügyi dolgozó.

Szinte mindenütt megcsúsztak a bérek utalásával
Szinte mindenütt megcsúsztak a bérek utalásával
Bócsi Krisztián / Archiv

Mint az kiderült: a bajt az okozza, hogy a Magyar Államkincstár informatikai rendszert váltott, ezért nem működött a bérszámfejtőrendszer november 5. és 16. között. Az intézmények ugyan 16-án már csatlakozhattak, de a váltás számos technikai problémát okozott a kórházaknak és egyéb kifizetőhelyeknek, ezért szinte mindenütt megcsúsztak a bérek utalásával. Lapunk úgy értesült, hogy például a Péterfy Sándor utcai kórház dolgozói ma és holnap megkaphatják számláikra a járandóságukat. 

Lapunk nem hivatalos forrásból úgy tudja: a decemberi bérek utalása sem lesz problémamentes. Akkor ugyanis egy újabb technikai változtatás miatt a teljes hónap helyett csak december 25-ig tudják majd elszámolni a munkabért.

Az egészségügyben dolgozóknak eddig egy hónapos csúszással fizették a túlmunkadíjakat és egyéb pótlékokat, a jövőben ezt az adott hónapban meg kell kapniuk. Ám, hogy ezt az intézmények bérszámfejthessék, minden hónap 25-én le kell zárni a jelenléti íveket az elszámoláshoz. Az első ilyen hónap éppen a december lesz. S ugyanekkor a dolgozók öt napnyi bért nem kapnak majd meg decemberben, csak a következő fizetéssel, két havi túlmunkadíjat viszont igen.

Ofner Péter, az Országos Kardiológia Intézet főigazgatója lapunknak a saját intézményével kapcsolatos információra reagálva azt mondta: az intézetben november másodikán mindenki megkapta a bérét, a december másodikán esedékes juttatásokkal kapcsolatban pedig körlevélben értesítették dolgozóiak, hogy a  kifizetés késhet. Ám reményei szerint tizedékéig ez is megérkezhet a bankszámlákra.

Lapunk kereste a Magyar Államkincstár sajtóosztályát is, a hivatal mint azt írásos válaszukban közölték: 2015. szeptember elsején a Kincstárnál elindult a Központosított Illetmény-számfejtési Rendszer (KIRA), mely 2015. november elsejével vált országos kiterjesztésűvé. A Kincstár a KIRA rendszerben az intézményi feladást (rögzítést) követően számfejti és az intézmény által meghatározott fizetési napon átadja a kórház részére a fizetési jegyzékeket és az utalási állományokat.

Az illetmény-számfejtő rendszerek közötti átállás megkönnyítésére azonban a Kincstár - rendkívüli fejlesztéssel - lehetőséget biztosított az intézmények részére, hogy még a régi (KIR3) rendszerben a november 5-16-a időszakban jelentkező, és az előre látható kifizetések feladására és utalásra kerülhessenek. Erről körlevélben tájékoztatta az intézményeket. A levél a Kincstár honlapján is megjelent és az intézmények részére - így az újságcikkben szereplő Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ részére is - megküldésre került az e-Adat rendszeren keresztül.

A Kincstár munkatársai továbbra is azon dolgoznak, hogy mind a 900 000 érintett a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően megkapja pontos és jogos illetményét - írták.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.