Több mint száz településen a jelöltséghez elég lehet a szűk család is

Száznál több településen már egy ajánlás birtokában képviselőjelölt lehet bárki, akit pedig hárman támogatnak, a polgármesteri posztért versenghet. A jelöltstatisztikát amúgy toronymagasan a Fidesz vezeti.

Az önkormányzati választáson indulni kívánó emberek – és több mint kétszáz különféle szervezet aktivistái – még egy hétig gyűjthetik az ajánlásokat, de közülük igen sokan már bizonyára túl is vannak a dolgon. Az országban van ugyanis 130, száz főnél kevesebb állandó lakossal rendelkező település, ahol egyetlen támogató aláírás birtokában képviselőjelölt lehet bárki.
Ahhoz , hogy valaki a szavazólapra kerüljön, mindössze a választásra jogosultak egy százalékát kell megnyerni, és ahol százan sem laknak, ez éppen egy személyt jelent. Ezekben a kisközségekben a polgármesteri posztért sem jelent nagy kihívást indulni, mert a szavazók három százaléka – ennyi kell az induláshoz – a szűk családi körből is könnyen összejöhet. Ahol még kevesebben laknak, az sem kizárt, hogy a rokonok mindjárt a választás eredményét is eldönthetik.

Összesen egyébként több mint ezer olyan falu van, ahol nem haladja meg az ötszázat a népesség száma, és ezeken minimum öt, illetve tizenöt ajánlás birtokában be lehet szállni a képviselői vagy a polgármesteri posztért folyó versenybe. Emellett további mintegy hatszáz településen a helyben élők száma ötszáz és ezer közé esik, tehát aki polgármester szeretne lenni, annak akár harminc aláírást is gyűjtenie kell, a közeli hozzátartozók megnyerése így már valószínűleg kevésnek bizonyulna.

Az aláírásgyűjtőknek a legnehezebb dolga különben a valamivel tízezer alatti településeken van, mert ezek még egy választókerületnek számítanak, így a képviselőjelölteknek száz körüli támogatóra van szükségük ahhoz, hogy felkerüljenek az egyéni listára. Az ennél népesebb városokban viszont már egyéni körzeteket alakítanak ki, amelyekben jóval kevesebben élnek, tehát egyszerűbb lesz indulni képviselőjelöltként egy megyeszékhelyen, mint egy tízezernél éppen kisebb nagyközségben.

A polgármesterek esetében ilyen megkülönböztetés már nincs, hiszen tízezer alatt a választók három százalékának, afölött pedig háromszáz embernek az ajánlására van szükség, Százezer választásra jogosult felett már ötszáz aláírás kell, míg a főpolgármesteri posztra pályázóknak legalább ötezerig kell eljutniuk.

A községekben hagyományosan általában függetlenek indulnak, és a lakosság alacsony száma miatt nekik lehet a legkönnyebb összegyűjteni az induláshoz szükséges aláírásokat. Ehhez képest az első héten csak nem egészen száz polgármester- és ötszáz képviselőjelölt adta le az ajánlóíveket.

A legfrissebb – vasárnap kora délutáni – adatok szerint a legjobban a Fidesz húzott bele: a kormányoldal csaknem 140 polgármester- és több mint ezer képviselőjelöltjét már be is jelentette a választási irodáknál. A többi párt nem sietett ennyire, esetleg az aláírásgyűjtés megy nehezebben, mert a Jobbik egyelőre csak nyolc településvezetőt jelölhet, míg a baloldali pártok összesen is alig jutottak túl a tízen.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.