Nem látok benne annyi garanciát, amennyit szívesen látnék.
|
| Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Ezzel kapcsolatban tett az MTA javaslatokat?
Mi elsősorban a stratégia szakmai részével foglalkoztunk. Megjegyeztük, hogy a konzisztórium aggályos intézmény. Ez valamiféle tanácstestület lenne a szenátus felett, amelyben a gazdasági szemlélet valóban uralkodóvá válhat. Itt a kancellárnak nagyobb befolyása lehet a döntésekre, ha úgy áll föl a testület, ahogy a koncepcióban szerepel. Ez az autonómia elvét is sérti.
Néhány nappal a beszélgetésünk előtt hoztak nyilvánosságra egy friss kimutatást, amely a közép-európai és ázsiai egyetemeket állította rangsorba. Az első tízben nincs magyar intézmény. Lengyel és cseh viszont igen. Mi az oka annak, hogy nem csak a világ élvonalától, hanem a szűkebb régiónktól is leszakadunk?
Magyarországon az egyetemek a közép-európai átlagnál is rosszabbul vannak finanszírozva. Ezenkívül a bürokratikus kötöttségek is nagyobbak. Olyasmire gondolok, mint a nehézkes közbeszerzés, vagy a diplomák és a doktori címek bonyolult honosítása. Nincs olyan, amit Amerikában „tenure track”-nek neveznek, tehát, hogy a bekerülő fiatal kap egy hat-nyolc éves próbaidőt. A tudományos kutatásban ennyi idő kell ahhoz, hogy valaki meg tudja mutatni, mire képes. Magyarországon erre nincs lehetőség a közalkalmazotti törvények miatt. Ez is hátrányba hozza a magyar egyetemeket. Ezenfelül a kilencvenes évek közepén egy csomó esztelen egyesítés történt, amikor az Európai Unió azt várta tőlünk, hogy kevesebb egyetem legyen. Nem lett kevesebb, ellenkezőleg: elkezdtek szaporodni. Mindez azzal járt, hogy a főbb egyetemek olyan karokat, intézményeket fogadtak be, amelyek eltorzították a profiljukat és a munkamódszereiket.
A Bologna-folyamatot is hibáztatja?
A Bologna-elvet önmagában helyeseltem, de a megvalósítása nem tetszett. Mert elrontották. A cél helyes volt: a többség számára lehetővé tenni az általános képzésben való részvételt. Vagy azért, hogy megalapozottabban tudjon specializálódni, vagy azért, hogy ezzel az általános képzettséggel kimenjen a munkaerőpiacra, és ott jobban meg tudja állni a helyét, mint egy sima érettségivel. Akkor is hangsúlyoztam, hogy az érettségi kevés, a világ annyit fejlődött, hogy ma már nem lehet 18 éves korra annyit megtanulni, amitől valaki „érettnek” tekinthető. Nálunk azonban a Bologna merevebben lett bevezetve, mint máshol. Meg lehetett volna nézni, hol kell kivételeket tenni az osztott képzés alól, például a tanárképzésben, amit teljesen szétzilált az átalakítás. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, sőt, a választ is ezzel kellett volna kezdenem, hogy az egyetemi fizetések az utóbbi nyolc évben csak lefelé mentek. Ami azt jelenti, hogy egy pályakezdő fiatal nem tudja eltartani a családját. Ezért külön munkát vállal, tanít itt, ott, amott. Közben lemarad az osztrák kollégájához képest, akinek a fő feladata az, hogy kutasson és cikkeket írjon.
Lát törekvést a stratégiában ennek megoldására?
Sajnos, nem. Szóvá is tesszük, hogy a stratégia szerint a felsőoktatás finanszírozásának javulása nem várható a következő években. Ez számomra elkeserítő mondat volt, mert elengedhetetlen az intézmények költségvetési helyzetének javítása. A fizetések miatt is, de a műszerezettség és a könyvtárak fejlesztése sem képzelhető el másképp.
Az elmúlt években ennek az ellenkezője történt: kevés ágazat szenvedett el akkora pénzkivonást, mint a felsőoktatás. Jelenleg a GDP 0,5 százalékát fordítja a kormány erre a területre. Ön mekkora aránnyal lenne elégedett?
Legalább az egy százalékot el kellene érni.
Palkovics László államtitkár koncepciójának egyik hangsúlyos eleme a teljesítmény, a verseny. Hogyan egyeztethető össze a verseny a nagyon erős fenntartói kontrollal? Ha a minisztériumban állapítják meg a képzési portfóliókat, akkor mi lesz a versennyel?
Azt én sem értettem, hogy a verseny és a párhuzamosságok megszűntetése miképpen fér össze. Valószínűleg valamilyen egyensúly megtalálásáról lehet szó, hogy ne legyen nagyon szétaprózódott a képzés. De az nem lehet, hogy matematikust csak egy helyen képezzünk az országban. Nem csak azért, mert léteznek erős iskolák különböző városokban, hanem azért is, mert ezek képesek arra, hogy más-más szemléletet, irányzatot képviseljenek. Ettől erősebb lesz az a kutatóközösség, amelyet Magyarországon kinevelnek. Ha van verseny, például abban, hogy hol születnek jobb tudományos diákköri dolgozatok, akkor az inspirálóan hat. Az egész koncepció a műszaki képzésre koncentrál. Szinte semmit nem mond a természettudományos és a bölcsész képzésről. Azért mégis furcsa, hogy a matematika és a fizika csak mint lemorzsoló hatású alapozó tárgyként szerepel anyagban, aminek ilyen módon a súlyát csökkenteni kell. Az, hogy a matematika és a fizika a modern műszaki fejlődés alapja, ezért ezeket a tárgyakat muszáj tanulni és tanítani, valahogy nem jelenik meg. Ez kritikánk volt.
És ez a két terület még csak nem is a lenézett bölcsészethez tartozik. Ön szerint miért terjedt el az a nézet, hogy a bölcsészettudomány felesleges?
Személy szerint azt gondolom, hogy a bölcsészet nagyon fontos, különösen Európában, ahol huszonvalahány ország integrálódik a legkülönbözőbb társadalmi struktúrákkal, történelmi előzményekkel, vallásokkal. Ez egy nagy társadalmi kihívás, ami egyben társadalomtudományi kérdés. Kétségtelen, egy természettudományos szakon jobban látható, hogy meg kell dolgozni az eredményekért. De a bölcsészképzésnél pont az a lényeg, hogy valamilyen értelemben általános intelligenciára lehet szert tenni: annak, aki irodalmárként végez, nem kell okvetlenül irodalmárként dolgoznia, nagyon sokféle képesség az, amit ott megszerzett.
Erre mondta az államtitkár: az elhelyezkedett bölcsész a munkanélküli bölcsésztől azt kérdezi, adhatja-e nagyobb krumplival és kólával a menüt.
Nem értek vele egyet. A pályaelhagyó bölcsész nem fölöslegesen képzett valaki. A pályaelhagyás nem feltétlenül kudarc. Az a matematikus, aki egy bankhoz vagy egy ipari kutatóintézethez kerül, nem fog olyan igényes matematikával foglalkozni, mintha az egyetemen maradna oktatónak. Ettől még azt kamatoztatja, amit megtanult. A bölcsészképzésben meg kell gondolni, hogy milyen ismeretek oktatásával lehet tágítani az elhelyezkedési lehetőségeket. Közgazdasági alapismeretekre gondolok, jogi ismeretekre, statisztikára. A bölcsész oktatást át lehet gondolni, jó lett volna, ha a stratégia ír erről.
A kormány a közgazdász, jogász és társadalomtudományi képzési területen drasztikusan megvágta a keretszámokat. Függetlenül az előbb elhangozottaktól, ön szerint érdemes ennyire belenyúlni a diákok választásaiba?
Nyilván volt egy bizonyos túltermelés a jogász és közgazdász szakmákban. Mellesleg nem tudom, hogy annyira nagy baj-e, ha sok olyan ember van Magyarországon, aki rendelkezik közgazdasági ismeretekkel, ami nagyon hasznos lehet a sokat emlegetett kis- és középvállalkozásoknál. Általában úgy gondolom: az egyetem közben érti meg a hallgató pontosan, hogy mit is jelent az, ahova ő ment. Nagy híve vagyok annak, hogy az egyetemen belül minél rugalmasabb legyen a pályamódosítás, azaz ott lehessen igazán pályát választani. Nem az a baj, hogy sok közgazdász van, az a baj, ha sok olyan közgazdász van, aki hiába közgazdász, mégsem tud jól vállalkozni.
Az elmúlt évek kacskaringós politikája egy dologban konzisztensnek látszik: folyamatosan szigorít a bejutási feltételeken. Most ott tartanak, hogy nyelvvizsga kell a belépéshez és emelt szintű érettségi. Ön melyik iskolához tartozik? Kinyitná az egyetem kapuit, megadva ezzel az esélyt és képzés közben szűrne, vagy szűkítene annak érdekében, hogy csak olyanok juthassanak a felvételi közelébe, akik biztosan elvégzik az egyetemet.
Ez nehéz kérdés, mert erős érvek szólnak mindkettő mellett. Nem egy mondvacsinált dilemma. Az mindenképpen jó törekvés, hogy aki egyetemre akar kerülni, annak ez a cél állandó motiváció legyen. A túl szigorú felvételitől ódzkodnék, különösen az olyan felvételitől, ami a tételes tudást méri, és nem azt, hogy kinek van meg a képessége. Minden ilyen felvételi automatikusan azoknak a társadalmi rétegeknek a gyerekeit részesíti előnyben, ahol a szülők megengedhetik maguknak, hogy a gyereket beírassák felkészítő tanfolyamokra vagy tanárt fogadjanak. A szegény rétegekből származó tehetségek bejutását akadályozza. Ha meg lehet oldani a felvételit úgy, hogy az ténylegesen tehetséget, alkalmasságot mérjen, akkor híve vagyok annak, hogy ne vegyünk fel olyanokat, akik nem alkalmasak arra a bizonyos pályára.
A kötelező emelt szintű érettségi ilyen eszköz?
Matematikából lehet olyan feladatot adni, amely képességet mér, és lehet olyat is, ami lexikális tudást mér. Nem minden tárgyból ilyen könnyű a dolog, kicsit félek tőle, hogy az emelt szintű érettségi több magolást jelent, és még kevesebb elmélyülést a gimnázium utolsó éveiben. A nyelvtudás elvárása önmagában jó. Csak annak az a feltétele, hogy a középiskola képes legyen arra, hogy megtanítson egy nyelvet. Mert, ha ez a kritérium kizárja azokat a gyerekeket, akiket a szüleik nem tudnak nyelvtanfolyamra beíratni, az katasztrófa.
A kormány szerint túl sok a diplomás, kevés a kétkezi munkás, munkaalapú társadalmat kell építeni.
Nem hiszem, hogy túl sok a diplomás, inkább több diplomásra lenne szükség. A statisztikák nem támasztják alá, hogy a diplomások körében nagyobb lenne a munkanélküliség, sőt, kisebb. Nyilvánvalóan nem az okozza a súlyos társadalmi gondot Magyarországon, hogy túl vannak képezve az emberek, hanem az, hogy széles társadalmi rétegekben a megszerzett képzettség semmilyen komolyabb munkavállalást nem tesz lehetővé. Ha valakit arra képzünk ki, hogy a jelenlegi technikával egy adott szakmunkát el tudjon végezni, nem biztos, hogy tíz év múlva talál munkát. Minél több fiatalnak kell olyan általános képzést nyújtani, amelynek segítségével viszonylag könnyen meg tudja tanulni egy-egy szakmán belül a változásokat. Hogy ezt most érettséginek nevezzük? Nehezen tudom elképzelni, hogy egy komoly szakmunkásnak ne kelljen nyelvet tudnia, mert angolul van a használati utasítás a nyersanyagon és a szerszámon, az interneten hozzá kell férni angol nyelvű szövegekhez, bonyolult vállalkozást alapítani, bonyolult a gazdasági helyzet.
Változnak a kutatási pénzek elosztási elvei. Van-e koordináció Pálinkás József és ön között a tekintetben, hogy a kutatásfejlesztésre fordított uniós források az egyetemi szférában, a vállalati kutatásban és az akadémiai szférában nagyjából egyenlően oszoljon el?
Beszéltünk erről az elmúlt fél évben. Meghívtuk Pálinkás elnök urat az elnökségi ülésünkre. A mi szempontunkból elsősorban az alapkutatások támogatása a fontos, az OTKA az édes gyerekünk, nagyon szeretnénk, ha nem romolna, hanem javulna a helyzete, mert igazából eddig is kevés volt, amivel rendelkezett. Ez is egy olyan szám, ami európai viszonylatban elmarad az átlagtól. Most alakulnak ki azok a mechanizmusok, amelyek a pénzosztás kapcsán működni fognak.
Önökre támaszkodni fognak ebben?
Van párbeszéd. Ennél többet korai lenne mondani.
(Az interjú a Népszabadság nyomtatott számában megjelent szöveg bővített változata.)
