galéria megtekintése

Buda-Cash: tízezrével jöhetnek a perek

3 komment


Lencsés Károly

Ha egy vezető rosszul dönt, az okozott kárért a cégével együtt felel, vagyis: a Buda-Cash és a DRB-bankcsoport meghatározó emberei elveszíthetik a magánvagyonukat. Könnyen lehet, hogy tízezres nagyságrendben indítanak majd ellenük pert a károsultak.

A büntetőeljárás mellett kártérítési perek sora is indulhat a Buda-Cash, illetve a DRB-bankcsoport vezető tisztségviselőivel szemben – mondja Magyar Gábor ügyvéd, akit máris kétszáznál több károsult keresett meg. Amint kiderül, hogy nekik mekkora veszteséget kell elkönyvelniük, azonnal keresetet nyújtanak be, mert a tavaly hatályba lépett új Polgári törvénykönyv szerint a brókerház és az érintett pénzintézetek vezetői a rossz döntésekkel másoknak okozott kárért a cégekkel egyetemlegesen felelnek.

Vagyis ha bűncselekményt követtek el, esetleg csak felelőtlenül forgatták a rájuk bízott pénzt, könnyen elveszíthetik a saját vagyonukat is.

Egy hete rendelték el a Buda-Cash felszámolását, és az eljárás során számba kell venni, kinek milyen követelése van, s erről mindenkit tájékoztatnak. Utána megvizsgálják, hogy például készpénzben, értékpapírokban ezekből mi lelhető fel, és amit megtalálnak, azt természetben ki kell adni. Szinte bizonyos azonban, hogy az ügyfelek zöme sokat bukik, és a Befektető-védelmi Alap csak hatmillió forintig kártalanít, az ennél nagyobb elvesztett befektetés után viszont nem jár semmi.

 

A DRB ügyfelei jobban járnak, mert az Országos Betétbiztosítási Alap nagyjából 30 millióig nyújt fedezetet. A kisbetétesek tehát megússzák a kényelmetlenséggel, amit a bankfiókok bezárása, illetve a számlák befagyasztása miatt kellett elszenvedniük. Ha viszont valakinek ennél több volt a bankban, akkor futhat a pénze után. Illetve marad a per.

A brókerház maradék vagyonából kellene az igényeket érvényesíteni a felszámolási eljárás során, de nemigen van remény arra, hogy a pórul járt ügyfeleket kártalanítsák – véli az ügyvéd. Ráadásul a kielégítési sorrendben nem is ők vannak elöl, mert előbb a felszámolót és a munkavállalókat kell kifizetni. Hasonló helyzet lehet a DRB-bankcsoportnál is, ezért célszerű perelni a vezetőket, mert így még valamennyi pénzt visszaszerezhetnek.

Nagyüzem lehet majd a bíróságon, ha a károsultak elkezdenek pereskedni.
Nagyüzem lehet majd a bíróságon, ha a károsultak elkezdenek pereskedni.
Bruzák Noémi / MTI

Erre akkor is van esély, ha az ügyvezetők a közelmúltban esetleg megszabadultak értékesebb vagyontárgyaiktól, mert ha bizonyítani lehet, hogy ezt a Buda-Cash helyzetének ismeretében tették, az igazolhatóan a fedezet elvonását célzó tranzakciók hatálytalanok. Amennyiben ajándékozási szerződéssel került volna hozzátartozók birtokába például egy ingatlan, azt ilyen esetben lefoglalhatják.

Érdemes lehet ugyanakkor a sértetteknek majd a büntetőeljárásba is bejelentkezniük. Ők ebben az esetben jelezhetik a kárigényüket, zár alá vételt kérhetnek, indítványokat tehetnek. A bírónak a kártérítésről nem kötelező döntenie, de megteheti, és akkor nem kell tovább pereskedni. Felvetésünkre az ügyvéd nem vitatta, hogy ebben az ügyben egyhamar nem lesz ítélet, ez tehát a követelések érvényesítésének ingyenes, de jóval lassabb módja.

Az esettel kapcsolatban felvethető az állam felelőssége is

– legalábbis Magyar az uniós jog alapján ezt nem tartja kizártnak. Szerinte a felügyeleti biztos sem kellő körültekintéssel avatkozott be, amikor rossz pillanatban zárt le határidős pozíciókat, és ezzel a befektetőknek kárt okozhatott. De arra is van példa, hogy valakinek egyszerűen elveszett a pénze: leállítottak korábban kezdeményezett átutalást, és bár összeg a számláról eltűnt, a kedvezményezetthez soha nem érkezett meg.

Körbefonják a Fideszt a brókerbotrányok szálai

Visszaüthetnek a Fideszre és a kormányra a Buda-Cash és a Quaestor bukása kapcsán sorra napvilágra kerülő információk. Nemcsak azért, mert a hatóságok munkájára árnyékot vet, hogy brókercégek százmilliárdos nagyságrendben csaphatták be ügyfeleiket, hanem azért is, mert a vállalkozások tulajdonosi szerkezete és üzletei sora is kapcsolódik a kormánypárt felső köreihez. Minderről bővebben itt írtunk.

Kérdésünkre Magyar elmondta: azok között, akik eddig érdeklődtek, vannak kisbefektetők, de olyan családok is, amelyek több tagja százmilliós nagyságrendű veszteséggel számolhat. Egy egészségpénztár csaknem kétmilliárdot, egy alapítványi oktatási intézmény majdnem százmilliót bukott. Ezért szerinte nem célszerű mindenkit pertársaságba szervezni, mert a károsultak érdekei különbözőek lehetnek: mást várhat a bíróságtól, aki pár milliót veszített, de ez volt az összes megtakarítása, és mást, akinek esetleg a százmillió is kevésbé fáj.

Mindazonáltal maga sem tudja, mit kezd az igazságszolgáltatás azzal a helyzettel, ha tízezres nagyságrendben indulnak perek. Ezért is keresik a lehetőséget arra, hogy a nagyjából azonos csoportba sorolható károsultakat kisebb pertársaságokba szervezzék. Az első kereseteket Magyar szerint akár néhány héten belül benyújthatják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.