galéria megtekintése

Menekültek tízezreit küldenék el

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 03. számában
jelent meg.

Csuhaj Ildikó, Lencsés Károly
Népszabadság

Ha a kormány szándékai megvalósulnak, Magyarország az eddiginél sokkal kevesebb menekültstátusz iránti kérelmet fogad be. A szerb határra szánt kerítést – Lázár János közlése szerint – heteken belül elkezdik építeni.

A kormány komolyan gondolja a vasfüggönyt, heteken belül elkezdik a kerítés építését a magyar–szerb határszakaszon – jelentette be szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása szerint Orbán Viktor kormányfő a szerdai kormányülésen világossá tette, hogy az ideiglenes határzár megvalósításának minél hamarabb meg kell történnie. A kormány nem tud négy-öt hónapot várni. A költségeket 5–10 milliárd forint közé tette.

Korábban az is elhangzott, hogy ha szükség lesz rá, másutt is lesz kerítés. Ám a menekülteknek ennél nagyobb akadályt jelent majd, ha elfogadják azt a törvénymódosítást, amely szerint a biztonságos harmadik országból érkezők kérelmét el kell utasítani.

A menekültügyi eljárás ma talán Magyarországon a leggyorsabb egész Európában, átlagosan hat hónap alatt fejeződik be. Igaz, a többség ezt sem várja meg, hanem a kérelem nyilvántartásba vétele után –kihasználva, hogy a schengeni térségen belül nincs határellenőrzés – szinte azonnal továbbutazik valamelyik nyugat-európai államba. Ezt az időt rövidítené le akár néhány napra a belügyminiszter által jegyzett előterjesztés.

 
Menekültek Szegeden: valahol az Európa-liget vonalán
Menekültek Szegeden: valahol az Európa-liget vonalán
Reviczky Zsolt

Mindazok gyorsított eljárásra számíthatnak, akik illegálisan jutottak magyar területre, illetve valamelyik biztonságosnak tekintett harmadik országban is jártak, mielőtt hozzánk érkeztek volna. A listát egy hamarosan megszülető kormányrendelet tartalmazza majd. A menedékkérők csaknem mindegyike e csoportba tartozik, hiszen néhány kivételtől eltekintve a zöldhatáron át jönnek, s legalább 99 százalékuk Szerbián át. Déli szomszédunkat pedig – az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának álláspontjával szemben – kormányzati körök biztonságosnak tekintik.

Aki onnan jön, a törvénytervezet szerint három napot kap majd rá, hogy érdemi magyarázatát adja annak, miért nem kért menekültstátuszt Szerbiában. Erre a megfelelő ismeretek és a szakszerű jogi segítség hiányában nem sokan lesznek képesek, amiből az következik, hogy mehetnek vissza oda, ahonnan jöttek. Miközben szakmai körök hosszú ideje hangoztatják, hogy a szerb menekültügyi rendszer gyakorlatilag működésképtelen: nem biztosítanak a menedékkérőknek megfelelő ellátást, s a nemzetközi védelemben részesülők aránya – miközben a kérelmezők többsége válságövezetekből származik – ezrelékekben mérhető.

Az eljárási szabályok módosításának a következménye egészen biztosan az lesz, hogy Magyarország az eddigihez képest jóval kevesebb menekültstátusz iránti kérelmet fogad be.

Ha pedig az idegenek mozgásszabadságát a gyorsított eljárás időtartama alatt korlátozzák – erre is van törekvés –, senki sem utazhat tovább, és akinek az ügyében elutasító határozatot hoznak, azt rövid úton kitoloncolhatják.

Vagyis: Szerbiának arra kell felkészülnie – és ez tulajdonképpen független a kerítéstől, hiszen a menekülőket ma is szinte kivétel nélkül elfogja a rendőrség –, hogy magának kell majd megoldást találnia. Azt, hogy ez mekkora terhet jelenthet, jelzi, hogy az idén eddig több mint hatvanezer kérelmet regisztráltak idehaza, miközben a tízezret sem éri el a nálunk tartózkodó külföldiek száma. A többi továbbment, de erre a törvénymódosítás után már nemigen lesz lehetőség.

Mert a vonatkozó ügyekben rövid úton érdemi döntés születik majd Magyarországon – amit, ha rács mögé kerülnek, meg is kell várniuk –, és borítékolható, hogy döntő többségüket visszairányítják a szerb hatóságokhoz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.