Tízezernél is több gyerek lóghat a suliból a szökőnapon

Átlépte a 10 ezret azoknak a szülőknek és diákoknak a száma, akik az oktatási rendszer szétverése ellen tiltakozva nem hajlandók iskolába menni (illetve vinni gyermeküket) február 29-én.

Forrás: Facebook

Ahogy arról szerdán beszámoltunk, felháborodott szülők indították a bojkott akciót a Facebookon, akik az "uszító propaganda" helyett érdemi változásokat követelnek a kormánytól az oktatásban.

Az egy hete indított kezdeményezésük futótűzként terjed közösségi hálón: a "Nem leszek suliban" címmel meghirdetett eseményhez csütörtök kora délutánig 12 ezren csatlakoztak (közülük csaknem 3 ezren diákként, önszántukból), további 9 ezren fejezték ki érdeklődésüket az akció iránt. Ebből akár országos bojkott is lehet a 29-i szökőnapon, főleg, ha számításba vesszük, hogy 120 ezer ember kapott meghívást az eseményre, akik még nem reagáltak. 

Kérdés persze, hogy a bojkott mennyire lesz érezhető az iskolákban, hiszen egyelőre csak a diákok 1 százalékáról lehet szó (az országban összesen nagyjából 1,3 millióan tanulnak általános, illetve középiskolában).

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.