A kormány döntött: egy házaspár milliókért vizsgálhatja a PPP-szerződéseket

Egy kétfős ügyvédi iroda nyerte a PPP-projektek felülvizsgálatára kiírt közbeszerzési pályázatot. A házaspár feladata az M5-ös és az M6-os autópálya építésére kötött PPP-szerződések újratárgyalásának jogi előkészítése.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiválasztotta a jogi-tanácsadót közbeszerzési pályázaton a köz- és magánszféra (public-private partnership - PPP) részvételével épült autópálya projektek felülvizsgálatához, a szerződések újratárgyalásához.

A közbeszerzési értesítőben megjelentek szerint a Dr. Abay & Dr. Török ügyvédi Iroda – amelynek egy házaspár a két tagja – 17 millió forintért végzi el a PPP keretében megvalósított M6 autópálya Érdi tető-Dunaújváros, az M6 autópálya Dunaújváros-Szekszárd, az M6/M60 gyorsforgalmi út Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszai és az M5 autópálya szerződéseinek a felülvizsgálatában a jogi tanácsadást és képviseletet.

Orbán Viktor kormányfő tavaly októberben jelentette be, hogy felülvizsgálják a PPP-szerződéseket. Ezek lényege, hogy az állami és a magánszféra összefogásával a beruházást – ezek között az autópályák mellett például kollégiumok és börtönök is akadnak – a magánbefektető építi fel és üzemelteti a szerződésben vállalt futamidőig, rendszerint 20-30 évig. Az állam ezen idő alatt fizet a használatért, majd a futamidője lejártával a létesítmény állami tulajdonába kerül.


Az idén júliusban Fellegi Tamás, a fejlesztési tárca vezetője az Országgyűlés gazdasági bizottságában elmondta, hogy a PPP-szerződések újratárgyalása nélkül azok háromezer milliárd forint terhet jelentenének a költségvetésnek. Akkor bejelentette, hogy eddig száz PPP-szerződést vizsgáltak felül és megjegyezte, hogy az autópálya projekteket elkülönítetten kezelik.

Az idei költségvetésben 120 milliárd forintot irányoztak elő a PPP-projektek kiváltására, ebből az M5-ös és az M6-os autópálya kiadások 99,1 milliárdot tesznek ki. Az M5-ös autópálya utolsó szakaszát 2006-ben, az M6-osét tavaly  márciusban adták át.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.