Milliókért béreltek magángépet Orbánnak

Az MSZP szerint miközben Magyarországon négymillió ember él létminimum alatt, a kormány csak 'dőzsöl': nemrégiben 13 millió forintért béreltek magánrepülőgépet Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Fejezzék be a költekezést, a "dőzsölést" a kormánypárti politikusok - hangoztatta Török Zsolt, az MSZP szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A szóvivő rámutatott: Magyarországon négymillió ember él ma a létminimum alatt, és egyre többen vesztik el a megélhetésüket a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt.

Eközben pedig a kormánypárthoz közeli Századvég olyan tanulmányra kapott megbízást, amely oldalanként 470 ezer forintba került, és Orbán Viktor miniszterelnöknek 13 millió forintért béreltek nemrégiben egy magánrepülőgépet, hogy odaérhessen Bukarestből Brüsszelbe, egy pártrendezvényre - tette hozzá.

Török Zsolt emlékeztetett: hetente zárnak be gyárakat Magyarországon, és sokan vesztik el az állásukat is, a gazdasági miniszter pedig nemrégiben összesen 770 milliárd forintos megszorítást jelentett be. Ezért is van szükség arra, hogy a "kormánypárti politikusok fejezzék be a dőzsölést" - hangsúlyozta.

A szocialista politikus kijelentéseire, a kifogásolt repülőgépbérlésre gyorsan reagált a miniszterelnök sajtófőnöke. Havasi Bertalan az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy Orbán Viktor mindenkor Magyarország és a magyar emberek érdekeit tartja szem előtt.

Hangsúlyozta: Magyarország szempontjából elengedhetetlen volt a miniszterelnök részvétele mind a bukaresti európai néppárti kongresszuson, mind a brüsszeli uniós csúcson.

Szavai szerint ha a kormányfő nem ment volna el ezekre a találkozókra, akkor könnyen Magyarország érdekeivel ellentétes döntések is születhettek volna, amelyek károkat okozhattak volna a magyar embereknek. A két eseményen való részvételt csak repülőgép-bérléssel lehetett megoldani - tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára beszélget útban hazafelé a repülőgépen az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójáról 2012. október 19-én
Budapest, 2012. október 19. Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára beszélget útban hazafelé a repülőgépen az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójáról 2012. október 19-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.